nb1.hu

A Budapest Honvéd csatárával erősít a Kisvárda

Kisvárda – Az igazgató szerint ráfér a csapatára a rivalizálás.

Az NB II-es bajnokságban az ötödik helyen telelhet majd a Kisvárda csapata. Révész Attila, a szakmai munka irányítója elmondta, meglátása szerint jót tenne a csapatának a rivalizálás. A csatársorba érkezik a Honvád 28 éves játékosa Délczeg Gergely. Távozók is vannak, ugyanis Fazakas Géza távozott csapatunktól, valamint Koronczi Bence más csapatokkal tárgyal.

 

 

 

 

– A sok gól ellenére, amit a szezon első felében szereztünk, úgy gondolom, jót tesz a csapatnak a rivalizálás, a konkurencia harc egyes posztokon. Korábban is figyeltük már a Délczeg játékát most alakult úgy, hogy meg tudjuk szerezni. A játékos két és fél évre érkezik. A felkészülés január 6.-án kezdődik, valamint január 28.-án csapat elutazik Törökországba edzőtáborba. – Révész Attila szakmai igazgató a klub honlapjának.

 

 

BÚÉK! 🙂 Utazzatok vissza velünk a múltunkba. Megmutatjuk, hogyan nézett ki az nb1.hu 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban 🙂 Retro-galériához kattints a linkre

 

 

Magyar átigazolási hírek: tények, bejelentések, pletykák egy helyen

 

 

Gyurcsó egyre közelebb van a Lech Poznanhoz, Holman Dávid meg a Ferencvároshoz! 

 

 

A Bildnek arról nyilatkoztak a Hannover vezetői, hogy mindenben megállapodtak Szalai Ádámmal. Itthoni hírek szerint viszont a Ferencváros is hívja a csatárt

 

 

Három NB I-es klub is elvinné Pintér Attila csatárát! 

 

 

Senki nem akarná megnyerni a Premier League-et?. Az olasz edző szerint nagyon furcsa, ami történik.

 

 

Átcsoportosítások a stadionfejlesztési programban. Többet kap a Honvéd, kevesebbet a Nyíregyháza és a Pécs is

 

 

 

Már Amerikában vannak a FIFA-botrány bizonyítékai
 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC