nb1.hu

A balhék árnyékában: Horváth Ferenc szerint csak egy út létezik a Puskás Akadémia ellen

Bőven lesznek hiányzóik a szombathelyieknek.

A héten sok viharfelhő jelent meg Szombathely fölött az eddigiek mellet. Mint azt mi is jeleztük, a sajtóban elkezdtek keringeni a hírek, miszerint a klub nem tud fizetni játékosainak, sőt, arról is beszéltek, hogy a klubot működtető kft megválna az egyesülettől. Később arról is szó esett, hogy ha nem tudják teljesíteni a licenc feltételeket, a megyei bajnokságig is visszazuhanhatnak. A likviditási problémákat a vezetőség is elismerte, de azt is kijelentették, folytatják, és mindent megtesznek, hogy megoldják a helyzetet. Arról is lehetet hallani, hogy ők dobták össze a pénzt, amiből kifizették tartozásuk egy részét a játékosok felé.
 
Emellett vagy ezt követően kéne a kiesés elől szinte reménytelenül menekülő csapatnak győztesen elhagynia a pályát a Puskás Akadémia ellen, melynek szintén létfontosságú lenne a három pont. Az biztos, hogy a hazai közönségre nagy szüksége lesz ebben a helyzetben a sérülések, eltiltások miatt is megfogyatkozott gárdának.
 
– Az elmúlt két hétben sok dolog történt a csapattal, kapusunkat, Király Gábort eltiltották, a védelem oszlopa, Saláta Kornél súlyosan megsérült – mondta Horváth Ferenc, a Haladás edzője a klub honlapjának. – Nem a legjobb előjelekkel készülünk, de gyakran sok rosszból szokott kijönni egy nagydolog. Úgy érzem, rendesen feltérképeztük a Puskás Akadémiát. Csalóka a felcsútiak idegenbeli mérlege, sokszor balszerencséjük volt, hogy nem szereztek pontot. Egy stílusosan futballozó, jó erőkből álló együttest fogadunk. Ám sokszor elmondtam már, számunkra csak egyetlen út létezik: a győzelem. Király eltiltott, Funsho öt sárga lapja miatt nem játszhat, Saláta, Bosnjak, Gyurján sérült. A sérülések, eltiltások miatt a tartalékkapusunk az Illés Akadémián szereplő Kiss Ágoston lesz.
 
A Haladásnak 8 meccsen kéne ledolgoznia 11 pontos hátrányát, hogy ne kieséssel ünnepelje a centenáriumot, de ez szinte már lehetetlen a csapat számára, pláne ilyen körülmények között.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC