nb1.hu

Young Boys-FTC: a műfű és a kezdőcsapat titkai – edzői várakozások

A Fradi-védő egy korábbi meccset is felhozott.

Mint ismeretes, a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának odavágóján, szerda este a magyar bajnok Ferencváros a svájci Young Boys otthonában lép pályára.

A találkozó előtti napon a szokások szerint mindkét fél megtartotta a helyszíni sajtótájékoztatóját.

David Wagner (a Young Boys vezetőedzője): "Nagyon várjuk a holnapi mérkőzést, jól felkészültünk, hazai pályán leszünk, remek hangulatra számítok. Ha az az elmélet, hogy előnyt jelent számunkra a műfüves pálya, akkor a természetes fű hátrányt fog jelenteni, nem ebben kell keresni az előnyöket, hátrányokat, nem ezen fog múlni a párharc. Már stadionon kívül és belül is hallottam a Bajnokok Ligája himnuszát, nem ezért vagyok itt. Nagy a csapaton belül a verseny, mindenki jó munkát végez, a szezon közben az is meg fogja kapni a lehetőséget, aki eddig nem. Nem beszélhetünk esélyesekről, két jó csapat van itt, a Ferencvárosnak van BL-tapasztalata az elmúlt szezonból, valószínűleg kontrára fognak játszani. Ez a playoff, a legjobb teljesítmény fog dönteni. Nem gondolkozom abban, hogy nem szerda-szombat ritmusban kell majd játszanunk később, ezért is szükséges a rotáció, szünet se nagyon van, csak a válogatott szünetekben esetleg, ez így lesz végig az őszi szezonban. Nem foglalkozom előre azzal, mi lenne, ha nem nyernénk, előbb lejátsszuk a meccset, utána majd téma lehet, hogy mik az érzéseink. A halasztás által felszabaduló időt regenerációra fogjuk fordítani, eddig még nem volt öt napunk két meccs között, fel fogunk készülni a visszavágóra, reméljük, hogy a sérültek is visszatérhetnek majd a budapesti találkozóra." (ulloi129.hu)

Peter Stöger (a Ferencváros vezetőedzője): "Fontos és izgalmas feladat vár ránk, az idei selejtezős szereplésünk eddigi legfontosabb állomása következik. Sokat elértünk az eddigiekben, de folytatnunk kell az utat. Nem lesz könnyű dolgunk, de úgy gondolom, lehetséges, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Mindkét csapat számára fontos lesz a szerdai selejtező, a Young Boys és a Ferencváros számára is óriási esélyt jelent. Valószínűleg ellenfelünk számít a párharc esélyesének, ám ne feledjük, legutóbb a Slavia Praha volt a favorit, mégis itt vagyunk. A Young Boystól agresszív játékot és offenzív védekezést várok, bizonyára keresni fogják az utat a kapunk elé. A YB képes magas tempóban futballozni, főleg a szélsők részéről számíthatunk majd komoly nyomásra. Valószínűleg már a meccs elején kiderül majd, hogy hogyan tudjuk megvalósítani az elképzeléseinket. Azt természetesen nem árulhatom el, hogy mi lesz a kezdőcsapatunk, majd az edzést követően meglátjuk. Csontos Dominik sokat fejlődött, elégedett vagyok a munkával, át kell gondolnunk, hogy mentálisan megérett-e a feladatra. Röviddel a selejtező előtt fogunk dönteni a kezdő tizenegyet illetően. A Young Boys és a Ferencváros is háromnaponta pályára fog lépni karácsonyig, ez magas terhelést jelent, egyúttal kevés időt biztosít a pihenésre. Meg kell találnunk az egyensúlyt a terhelés és a rehabilitáció között. Edzőként még soha nem szerepeltem a BL csoportkörében, ezért azt gondolom, hogy edzői karrierem első csúcspontja lenne, ha kivívnánk a kvalifikációt." (fradi.hu)

Adnan Kovacevic (a Ferencváros védője): "A lehető legjobb eredmény elérésére törekszünk. Bízom abban, hogy pozitív eredménnyel térhetünk majd vissza Budapestre. Hétfőn Magyarországon is műfüvön gyakoroltunk már, szóval azt gondolom, hogy nem fog gondot okozni. Az első selejtezőkörben, a Zalgiris vendégeként is műfüvön játszottunk, a legjobbra törekszünk a Young Boys ellen is."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC