Vilnius-Honvéd: távozott a litvánok edzője - megvan az utódja

Gyorsan változtak a fejlemények.

Távozik az EL-selejtezőjében a Budapest Honvéd elleni visszavágóra készülő Zalgiris Vilnius vezetőedzője, Marek Zub – adta hírül a litván klub hivatalos honlapja. 2012 és 2014 között már volt az együttes szakmai vezetője az 54 éves lengyel szakember. A Vilnius 17 forduló után a második helyen áll a litván első osztályú bajnokság alapszakaszában.
 
A klub szerint az edző idény végéig szóló szerződésében volt egy záradék, amely lehetőséget adott arra, hogy a nyáron bármelyik fél felbontsa a megállapodást. Zub élt a jogával, közös megegyezéssel távozik. Egyelőre nem tudni, ki irányítja a csütörtöki visszavágón a csapatot.
 
A Zalgiris múlt csütörtökön 3–1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként Budapesten, az Illovszky Rudolf Stadionban.
 
FRISSÍTÉS 16.44: Megvan az új vezetőedző, Joao Martinsas lett a befutó

Legfrissebb híreink