nb1.hu

Vidi lehetséges BL/El ellenfelei

Fehérvári tájékoztató.

Fontos tájékoztatót tett közzé a Vidi:
 
"A MOL Vidi FC 2018-ban már harmadjára érdekelt a legrangosabb európai kupasorozat párosításainak hivatalos kialakításában. Kérdezz-felelek és tudnivalók az augusztus 6-án, hétfőn 12 órától rendezendő sorsolásról.
 
Együttesünk az egész BL-selejtezősorozat (bajnoki ág) második legmagasabb koefficiensével rendelkező bolgár PFC Ludogorets hazai pályán történő 1-0-s legyőzésével és ugyanilyen különbségű kiejtésével biztosította helyét a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében, ahol a svéd Malmö FF vár ránk. A kupanyárnak azonban semmiképp sem lesz vége az északiak elleni párharccal, hiszen mind továbbjutás, mind kiesés esetén legalább egy kör vár még a Vidire. Az, hogy a playoff-körökben mely gárdákkal nézhet szembe a csapat, az augusztus 6-i sorsoláson dől el.
 
Hány párharcot kell még nyernie a Vidinek a biztos őszi csoportkörhöz?
 
A MOL Vidi FC-nek két párharc után minden esélye megvan, hogy 2018 őszén akár a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelhessen. Ehhez csapatunknak a Malmö FF kiejtését követően még egy ellenfélen túl kellene jutnia.
 

Az Európa Liga csoportköréhez elég egy párharcot megnyerni, de azt két úton is megtehetjük. A Malmö legyőzésével a Vidi a BL playoff-körébe jutna, ahonnan akkor is az Európa Liga csoportkörébe "esik át", ha ott alulmarad. A második út az Európa Liga playoff-körén keresztül vezet, erre pedig akkor van esélyünk, ha a svéd gárda ugyan kiejt minket, de az EL-ben aztán sikerül felülkerekedni a szembe jövő riválison.
 
 
 
Kik közül kaphatunk ellenfelet a BL-ben?
 
Ahogy telnek a körök, egyre szűkül a lehetséges riválisok köre is, most már elég jól behatárolható, mely gárdákkal játszhatunk, főleg a Bajnokok Ligájában.
 
A BL-playoffban ugyanis már csak 4 párharcot rendeznek, összesen 7 lehetséges ellenféllel. A legegyértelműbb a rivális kiléte akkor lenne, ha a PSV Eindhovent kapnánk, hiszen a hollandok a 3. körben még nem csatlakoznak a küzdelmekhez, nem eshetnek ki, biztosan velük néznénk farkasszemet továbbjutásunk esetén.
 
Rajtuk kívül az osztrák FC Red Bull Salzburg, a skót Celtic Glasgow FC és a kazah FC Astana csapatait tartalmazó párosítások továbbjutói közül kerül ki ellenfelünk, akár a felsoroltak, akár riválisaik lépnek a playoff-körbe. A párharcok a harmadik selejtezőkörben az alábbiak:
 
• FC Red Bull Salzburg (AUT) – KF Shkendija (MKD)
• Celtic Glasgow FC (SCO) – AEK Athens FC (GRE)
• FC Astana (KAZ) – GNK Dinamo Zagreb (CRO)
 
És az EL-ben ki jöhet szembe?
 
Az Európa Ligában egy kissé szélesebb a "választék", már csak azért is, mert a kiemelt és nem kiemelt csapatok száma nem lesz egyenlő (természetesen előbbiek vannak kevesebben), de az biztos, hogy csak a bajnokok közül, azaz az idényt a BL-selejtezőkben kezdők közül kaphatunk ellenfelet.
 
Mivel a BL 3. körében 6 párharcra kerül sor, értelemszerűen 6 gárda "esik át" az EL-playoffba is, ők alkotják majd a kiemeltek sorát. BL-búcsúnk esetén a Vidi is ezt a tábort erősíti majd.
 
A nem kiemeltek között a hétfői sorsoláson 10 párharc 20 csapatának neve áll majd, mégpedig az alábbiak:
 
• PFC Ludogorets (BUL) – HSK Zrinjski Mostar (BIH)
• KP Legia Warszawa (POL) – F91 Dudelange (LUX)
• Alashkert FC (ARM) – CFR Cluj (ROM)
• NK Olimpija Ljubljana (SVN) – HJK Helsinki (FIN)
• Sheriff Tiraspol FC (MDA) – Valur Reykjavík (ISL)
• Cork City FC (IRL) – Rosenborg BK (NOR)
• FK Spartaks Jurmala (LTA) – FK Suduva Marijampole (LTU)
• The New Saints FC (WAL) – FC Midtjylland (DEN)
• Hapoel Beer Sheva FC (ISR) – APOEL Nicosia FC (CYP)
• FK Torpedo Kutaisi (GEO) – FK Kukesi (ALB)
 
Az UEFA két csoportot hozott létre a bajnoki ágon, mindkét csoportban 3-3 párharc vesztese kiemeltként várhatja a sorsolást (köztük lesz a Malmö FF – MOL Vidi FC párharc vesztese is). A mi csoportunkban az alábbi párharcok győztesei közül kap ellenfelet a Malmö – Vidi vesztese:
 
Ezek közül a csapatok közül kerül majd ki a Malmö FF – MOL Vidi FC párharc vesztesének az ellenfele:
 
– Ludogorets (BUL) – Zrinjski (BIH)
– Sheriff (MDA) – Valur (ISL)
– Spartaks Jurmala (LVA) – Suduva (LTU)
– TNS (WAL) – Midtjylland (DEN)
– Torpedo Kutaisi (GEO) – Kukës (ALB)
 
Ezek szerint akár a Ludogoretset vagy a Dudelange-t is kaphatjuk ismét?
Igen, a harmadik EL-selejtezőkör sorsolásán is megvolt az esély, hogy a MOL Vidi FC – PFC Ludogorets párharc kiesője az F91 Dudelange – FC Drita párharc továbbjutójával mérkőzzön, de végül máshogy alakult a párosítás.
 
Mikor lesznek a mérkőzések?
A Bajnokok Ligája playoff-körének időpontjai augusztus 21-22. és augusztus 28-29; míg az Európa Ligáé augusztus 23. és augusztus 30. A pontos időpont természetesen csak később alakul ki.
 
Hol kezdődik a párharc?
Az a csapat kezdi hazai pályán a párharcot, amelynek a nevét előbb sorsolja ki az UEFA."
 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC