nb1.hu

Vb-selejtezők: CR 7 tizenegyest rontott, de így is duplázott

Európa – Belgium 8-1-re legyőzte Észtországot.

 

Vasárnap este további három mérkőzést rendeztek a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának 4. fordulójában. A magyar válogatottal azonos csoportban szereplő portugálok 4-1-re győztek a lettek ellen. A végeredmény papírformát mutat, pedig Ronaldóéknak meg kell harcolniuk a három pontért.

 

A Real aranylabdás szerzett vezetést tizenegyesből a 28. percben, azonban a fordulás után ismét büntetőből próbálkozhatott, de másodszorra nem járt szerencsével. A hidegzuhany akkor jött, amikor a csereként beálló Arturs Zjuzins löketével egyenlítettek lettek a 67. percben. A mieink bánatára sajnos nem maradt az 1-1-es végeredmény, ugyanis William Carvalho fejesével három perc múlva átvették a vezetést a portugálok.  A 85. percben Ronaldo egy jobb oldali beadást követően félollózott a kapuba, majd a hosszabbítás perceiben a Pepe posztján játszó Bruno Alves is betalált, így kialakult a 4-1-es végeredmény.

 

 

A H csoportban éllovas belgák az észteket fogadták és elég gyorsan el is döntötték a mérkőzést. Az első félidőben három gólt lőttek, majd a fordulás után még egy ötöst, így az észtek 8-1-es végeredménnyel mehettek haza. A csoport másik mérkőzésén a bosnyákok Karnezis öngóljának köszönhetően sokáig vezettek Görögországban, azonban a hosszabbítás ötödik percében Jeórjosz Dzavélasz találatával egyenlítettek a házigazdák. A parázs összecsapáson 12 sárga lap és két piros lap került kiosztásra, ennek is köszönhető, hogy a játékvezető bőven hosszabbított.  

 

B csoport

Portugália-Lettország 4-1

G.: Ronaldo (28., 85.- az elsőt 11-esből), William Carvalho (69.), Bruno Alves (92.), ill. Zjuzins (68.)

 

Korábban:

Svájc – Feröer-szigetek 2-0

G.: Derdiyok (27.), Lichtsteiner (83.)

 

MAGYARORSZÁG-Andorra 4-0

G.: Gera (13.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (88.)

 

 

H csoport

Belgium-Észtország 8-1

G.: Meunier (8.), Mertens (16., 68.), Hazard (25.), Carrasco (62.), Klavan (64.- öngól), Lukaku (83., 88.), ill. Anier (30.)

 

Görögország-Bosznia-Hercegovina 1-1

G.: Karnezis (32.- öngól), ill. Dzavélasz (90+5.)

K.: Papadopoulosz (80.), ill. Dzeko (80.)

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC