Váratlant húzott Doll a BL-búcsú után

Nem tudták borítani a papírformát.

Forrás:

Szerda este kialakult a BL-ben a főtábla mezőnye. A Thomas Doll vezette APOEL nem tudta kiejteni az esélyesebb Ajaxot. A párharc első meccse 0-0-s döntetlennel végződött. A hollandok hazai pályán 2-0-s győzelmet arattak, így ők készülhetnek a csoportkörre. A találkozó góljain Álvarez és Tadics osztozott.

"Az Ajax megérdemelten jutott tovább. Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen mindent megtettek a győzelemért. Az első félidőben jó teljesítményt nyújtottunk. A rögzített játékhelyzetek kivédekezését általában megoldjuk, ennek fényében kicsit csalódott vagyok az első gól miatt.

Természetesen szerettünk volna bejutni a csoportkörbe a BL-ben. Sajnos ez nem jött össze, de az Európa-liga szereplést is nagyon várjuk, minden percét élvezni fogjuk a sorozatnak" - nyilatkozta a Fradi egykori trénere. 

 

Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az Ajax az előző idényben a legjobb négy között búcsúzott a Bajnokok Ligájában.  

A ciprusi klub beszámolója szerint Thomas Doll ötnapos pihenőt adott a játékosainak, akiknek a következő edzésük kedden lesz majd.  
 

Legfrissebb híreink