Újabb pofont kapott az Espanyol, megizzadt a Ludogorec, remekelt a CSZKA - videók

Így szerepeltek a Fradi ellenfelei a hétvégén.

Forrás:

A héten folytatódik a küzdelem az Európa-liga csoportkörében. A Fradi majd hazai pályán csap össze a Ludogoreccel, míg a H-csoport másik mérkőzésén a CSZKA Moszkva az Espanyolt látja vendégül. Mindkét mérkőzés csütörtökön, 18.55-kor kezdődik. A Fradi vasárnap a Kisvárda legyőzésével hangolt a következő nemzetközi kupameccsre, nézzük, hogy a kvartett többi tagjának hogy sikerült a főpróba.

Espanyol-Valladolid 0-2
gólszerző:
Michel (25. – tizenegyesből), Plano (94.)

A spanyol bajnokságban a hetedik fordulót rendezték meg a hétvégén. Az Espanyol vesszőfutása folytatódott, a csapatot ezúttal a Valladolid fektette két vállra. A vendégek Michel tizenegyesével szerezték meg a vezetést az első félidő derekán, majd Plano egy kontratámadás végén állította be a végeredményt a 94. percben. Az Espanyol 10 emberrel fejezte be a találkozót, mivel Fernando Calerót kiállította a játékvezető. Az Espanyol jelenleg a 18. helyen szerénykedik a táblázaton, a gárda csupán öt pontot szerzett.

Dunav Ruse-Ludogorec 0-1
gólszerző:
Keserü (23.)

A Fradi által jól ismert Ludogorec a Dunav Ruse otthonában szerzett három pontot a bolgár bajnokság hétvégi játéknapján. A táblázat hátsó régiójában szerénykedő Dunav Ruse gárdáját 1-0-ra győzte le a zöld-fehérek következő riválisa. A meccs egyetlen gólját a román Claudiu Keserü szerezte. A rutinos játékosra érdemes lesz figyelniük az FTC-játékosoknak, hiszen ebben a szezonban már 10 gólt termelt. A Ludogorec 11 játéknapot követően veretlen, ennek köszönhetően az élen áll.

Ural-CSZKA Moszkva 0-3
gólszerző:
Magnússon (17.), Sigurdsson (57.), Bijol (65.)

A CSZKA folytatta a menetelését az orosz bajnokságban. A moszkvaiak ezúttal az Ural otthonában zsebelték be a három pontot. A gólgyártást az izlandi Magnússon kezdte meg a 17. percben. A második játékrész elején Sigurdsson személyében egy újabb izlandi villant. A végeredményt végül a szlovén Bijol állította be. A CSZKA 11 meccset követően vezeti a táblázatot, előnye két pont a második Lokomotiv Moszkvával szemben. 

Legfrissebb híreink