Vb-selejtezők: Lewandowski triplázott, Müller duplázott

Európa – Az ETO korábbi játékosa okozta a szlovákok vesztét.

Forrás: uefa.com

Szombat este hat órától öt mérkőzést rendeztek a vb-selejtezők, 2. fordulójának európai zónájában. A C csoportban Azerbajdzsán hazai pályán 1-0-ra legyőzte Norvégiát, ami mindenképpen figyelemreméltó eredmény. A csoport rangadóján a németek játszi könnyedséggel győzték le 3-0-ra a cseheket, míg az észak-írek 4-0-nyertek San Marino ellen úgy, hogy 40 percet emberelőnyben játszottak.

 

Az E csoportban a románok 5-0-ra nyertek Örményországban, igaz nem volt nehéz dolguk, mert egy korai kiállításnak köszönhetően 87 percet emberelőnyben játszottak. A csoport másik mérkőzésén is az ötös volt a nyerőszám, ugyanis Montenegró 5-0-ra legyőzte Kazahsztánt. A csoport rangadóján a lengyelek Robert Lewandowski triplája után 48 perc után három góllal vezettek a dánok ellen. Ekkora úgy tűnt kiütés is lehet, de a vendégek két góllal visszajöttek a meccsbe és szorossá tették a végét, egyenlíteniük azonban nem sikerült.

 

Az F csoportban az angol válogatott könnyed 2-0-s győzelmet aratott Málta ellen, így Gareth Southgate győzelemmel mutatkozott be a háromoroszlánosok kispadján. A Wembley közönsége így sem volt elégedett, ugyanis Wayne Rooneyék mérsékelt teljesítményt nyújtottak, pedig könnyedén gólparádét rendezhettek volna. A skótok hazai pályán megszenvedtek a litvánokkal. A vendégek a második félidőben előnybe kerültek, végül a 90. percben James McArthur révén összejött az egyenlítés. A szlovének hazai pályán a korábbi Győri ETO játékos, Rok Kronaveter góljával 1-0-ra legyőzték a szlovákokat. 

 

Európai vb-selejtezők, 2. forduló

 

C csoport

 

Azerbajdzsán–Norvégia 1-0

G.: Medvedev (11.)

 

Németország–Csehország 3-0

G.: Müller (13., 65.), Kroos (49.)

 

Észak-Írország–San Marino 4-0

G.: Davis (26.-tizenegyesből), Lafferty (79., 90+4.), Ward (86.)

K.: Palazzi (50.)

 

 


 

 

E csoport

 

Örményország–Románia 0-5

G.: Stancu (4.-11-esből), Popa (10.), Marin (12.),  Stanciu (29.), Chipciu (60.)

Kiállítva: Malakyan (3.)

 

Montenegró–Kazahsztán 5-0

G.: Tomasevic (24.), Vukcevic (59.), Jovetic (64.), Beqiraj (73.)

 

Lengyelország–Dánia 3-2

G.: Lewandowski (21., 35., 48.- a másodikat tizenegyesből) ill. Cionek (49.-öngól), Poulsen (69.)

 

 


 

 

F csoport

 

Anglia–Málta 2-0

G.: Sturridge (29.), Alli (38.)

 

Skócia–Litvánia 1-1

G.: McArthur (90.) ill. Cernych (59.)

 

Szlovénia–Szlovákia 1-0

G.: Kronaveter (74.)

 

 


 

Legfrissebb híreink