nb1.hu

Schweini levelet írt a bírónak

Németország - A német legenda depressziós játékvezetőnek próbált segíteni.

A depresszió manapság a sportolók közt is egy olyan dolog, amely egyre nagyobb teret hódít. A német labdarúgás egyik legismertebb esete Robert Enke története, aki sajnos 32 évesen saját kezével vetett véget életének.

 

Két évvel később Németországban ismét egy hasonló eset történt, amikor is az egykori játékvezető, Babak Rafati a depresszióból való kiutat csupán az öngyilkosságon keresztül át látta, azonban nem sikerült megvalósítania tervét. 

 

Rafati a kórházban ébredt és elmondása szerint egy újabb öngyilkossági kísérleten gondolkozott, amikor levelet kapott az akkori Bayern München kapitánytól, Bastian Schweinsteigertől – számol be róla manutdfanatics.hu. A 46 éves spori elmondása szerint, hihetetlen volt ez a gesztus a játékostól, és nagyban hozzájárult, hogy megváltoztassa gondolatait.

 

Dzsudzsákot lecserélték – NB1.hu

 

 

"A következőket írta: Mr. Rafati, az emberek gyakran követnek el hibákat az életben, de egész egyszerűen mindig fel kell állni. Minden jót kívánok."

 

"Ez egy hihetetlen emberi gesztus volt a részéről. A depresszió még mindig nagy tabu a labdarúgásban. Azóta pszichológiai trénerként dolgozok három Bundesliga játékossal."

 

"Már egyáltalán nem gondolok az öngyilkosságra. Tudom, hogy bolond voltam és az élet túl szép ahhoz, hogy elpusztítsam magam."

 

Néha egy ilyen kis gesztus is elég egy személy számára, aki épp hatalmas gondokkal néz szembe. Bastian ezzel is bizonyította, hogy nem csak a pályán igazi legenda.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC