Pisztollyal félemlítették meg a játékvezetőt

Csúrgó – A félidőben a családját is megfenyegették.

Forrás:

Döbbenetes dolgok történtek a Csúrogon lejátszott Hajduk–Sremac meccsen, a félidőben pisztollyal fenyegették meg a bírókat, akik érthetően nem mertek kimenni ezután a pályára – írja a ripost.hu

 

A Sportski zurnal napilap számolt be arról, hogy a játékvezetők és a vendégcsapat igazi tortúrán esett át Csúrogon, s ezt a találkozó küldöttje bele is írta a mérkőzés jegyzőkönyvébe.

 

„A játékvezetői hármas jól bíráskodott a nehéz mérkőzésen. Az incidensre a félidőben került sor, amikor a bírói öltöző ablaka előtt megjelent néhány személy, s egyikük pisztolyt vett elő, s megkocogtatta az ablakot, a másik pedig kezével pedig a pisztolyra mutatott. Nem láttuk az ablak előtt álló személyek arcait, mivel az ablak be volt sötétítve” – olvasható a jegyzőkönyvben.

 

A pisztolyos fenyegetésen kívül a vendégek képviselője panaszt tett, mert a hazaiak játékosa, Milos Radanovics mellbe vágta.

 

„Amikor megérkeztem a stadionba, várt néhány rövidre nyírt frizurájú fiatal, akik közölték velem, amennyiben nyerünk, nem fogom élve elhagyni a stadiont. A félidőben Radanovics megütött, majd a családomat is megfenyegette.”

 

A találkozó mintegy 25 percig nem folytatódott, mert a játékvezetők rendőri erősítés nélkül nem akartak visszamenni a pályára.

 

A Hajduk és a Sremac mérkőzése 2–2-es döntetlennel ért véget.

 

Legfrissebb híreink