nb1.hu

Petrocub-Vidi: ismét remekelt a fehérváriak gólvágója

Dárdai is dicséretet érdemel.

Petrocub-MOL Fehérvár 1-2 (összesítve 1-7)

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMAI: DÁRDAI PASSZAI

Az odavágón is remekelt Dárdai, aki ezen a találkozón két gólpasszt osztott ki, mindkét alkalommal Zivzivadze fejezte be az akciót. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: BUDU ZIVZIVADZE

Már a párharc első meccsén is betalált a Vidi gólerős légiósa, ezen az összecsapáson pedig duplázott, ezzel abszolút nyerőemberré vált. 

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

31. p.: Megszerezte a vezetést a Vidi! Dárdai ugratta ki Zivzivadzét, aki kb. 15 méterről a kimozduló kapus mellett ballal higgadtan passzolt a kapuba. 0-1!  

33. p.: Pokorny rántotta le az egyik hazai játékost a tizenhatoson belül, tizenegyest kapott a Petrocub. A lehetőséggel Sandu élt, a labda a jobb kapufáról pattant a gólvonalon túlra, Rockov a másik irányba vetődött. 1-1!

40. p.: Megint Zivzivadze villant meg. Dárdai passzolt a Vidi gólvágójához, aki egy szép cselt követően kb. 14 méterről lőtt a jobb alsóba jobb lábbal. 1-2!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Vidi vasárnap a Fradival játszik bajnokit, a Petrocubra pedig a hét utolsó napján a Milsami elleni bajnoki vár. 

JEGYZŐKÖNYV: 

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Petrocub Hincesti (moldovai) – MOL Fehérvár FC 1-2 (1-2)
Kisinyov, v.:
Brisard (francia)
gólszerzők: Sandu (34. – 11-esből), illetve Zivzivadze (31., 40.)
sárga lap: Jardan (9.), Cotogoi (55.), Fedorov (89.), illetve Pokorny (33.)
Továbbjutott: a MOL Fehérvár, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.
Petrocub: Avram – Revenco, Potirniche, Mudrac, Jardan (Cotogoi, a szünetben) – Sandu (Lupan, a szünetben), Bogaciuc (Bejan, 64.), Iosipoi, Platica – Cojocaru (Binzaru, 82.), Ambros (Fedorov, 75.)
MOL Fehérvár: Rockov – Fiola, Lüftner, Stopira (Heister, 63.) – Nego (Kojnok, 75.), Pokorny, Makarenko (Pinto, 63.), Hangya – Bamgboye, Zivzivadze (Bumba, 63.), Dárdai (Kodro, a szünetben)

Az MTI összefoglalója:

A meccs első percei a vendégeké voltak, a magyar csapat helyzetekig is eljutott, majd magukra találtak a hazaiak is, de amikor végre felvették az ellenfél tempóját, hátrányba kerültek: a 31. percben Zivzivadze értékesített egy kontrát. Büntetőből azonnal válaszoltak a hazaiak, de a formás fehérvári akciót Zivzivadze remek egyéni villanással zárta, így a fehérváriak minimális előnnyel vonultak pihenőre.
    
A szünet után a vendégek fokozták a tempót, és állandó veszélyt jelentettek a Petrocub kapujára, de az eredmény nem változott. A folytatásban azért csökkent a fehérvári nyomás, érkeztek a cserék – gondolva a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnoki rangadóra -, viszont így is végig a vendégek akarata érvényesült. A hazai csapat a hajrában próbálkozott ugyan a támadásokkal, de erejéből nem futotta helyzetre.
    
Zivzivadze kiváló formában várja a Köln elleni párharcot, a georgiai center minden kupameccsen betalált eddig a szezonban, négy találkozó után öt találatnál tart.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC