nb1.hu

Óriási fordulat Marko Nikolics ügyében

Az új sportigazgató is reagált.

Korábban beszámoltunk arról, hogy nagyon úgy tűnt, a Lokomotív Moszkvánál végbemenő vezetőségváltás, valamint a bajnokságban való gyengélkedés (jelenlegi 8. hely) és a BL-ből való kiesés egyúttal Marko Nikolics távozását is jelenti.

A korábban a MOL Fehérvárt is irányító szerb vezetőedző helyére már kinézték Massimo Carrerát, sőt, a 41 éves tréner végkielégítését is számszerűsítették.

A 700 ezer eurós összeg azonban úgy tűnik, nem ízlene igazán a Lokomotívnak, ám nem ez lehet a fő oka annak, hogy mind az új elnök, Alekszandar Plutnyik, mind az új sportigazgató, Vlagyimir Leoncsenko támogatásáról biztosította Nikolicsot. 

"A keret tagjai és az edzőnk is a téli pihenőjét tölti. A legfontosabb, hogy mindenki erőt gyűjtsön a folytatásra, ehhez pedig meglegyen a kellő stabilitás. Marko szerződéssel rendelkezik, hiszünk és bízunk benne, abszolút nyugodtan készülhet a következő időszakra. Nagy kihívás áll előttünk a bajnokságban és a kupában is" – nyilatkozta Leoncsenko.

 

A kupa és a bajnokság is február végén folytatódik. Hogy jön-e addig újabb csavar Nikolics karrierjében, azt talán még Moszkvában sem tudják…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC