nb1.hu

Önmaguk mellett a pályát hibáztatják a Vidi védői

Érthetően szomorúan nyilatkoztak.

 

Mint ismeretes, a MOL Vidi 2-0-s vereséget szenvedett a BATE Boriszov otthonában csütörtök este, így egy fokkal nehezebb helyzetbe került a továbbjutást illetően az Európa-ligában. A találkozót követően Fiola Attila és Vinícius Paulo értékelte a látottakat.

 

"Sajnos ma nem sikerült semmi. A meccs elején nagyon nekünk este, meg is kaptuk pontrúgásból a gólt. Onnantól nem tudtuk azt a játékot játszani, amit szerettünk volna. Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. A második félidőben próbáltunk támadni, mentünk előre, de sajnos ennyi volt benne. Menni kell tovább, van még egy mérkőzés. Bravúr kell az utolsó fordulóban" – mondta Fiola, majd Vinícius hozzátette: "Katasztrofális volt a pálya, nem igazán tudtuk kezelni ezt a helyzetet, gyakorlatilag fagyott volt, nem tudtunk megmaradni rajta, állandóan elcsúsztunk, elestünk, borzalmas volt számunkra. Nagyon sok a testi kontaktus és a párviadal az ilyen mérkőzéseken. Úgy gondolom, hogy a játékvezető bizonyos esetekben jobb ítéletet is hozhatott volna. Én is ütést kaptam az arcomra. "

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC