Női BL-döntő: dicséretet kaptunk az UEFA-tól - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
UEFABL-döntőnőiCsányi Sándordicséret

Női BL-döntő: dicséretet kaptunk az UEFA-tól

MTI - 2019. május 18. szombat 09:05
Csányi Sándor is megszólalt.
A francia Olympique Lyon hatodszor, magyar származású csatára, Marozsán Dzsenifer negyedszer nyerheti meg a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, amelynek döntőjét szombaton 18 órától rendezik Budapesten, a Groupama Arénában.
    
A Lyon a 2001-ben alapított - és 2009-ig női UEFA Kupának nevezett - sorozat legeredményesebb klubja: két finálét veszített és ötöt nyert, köztük a legutóbbi hármat. Ellenfele, az FC Barcelona első spanyol csapatként jutott el már az elődöntőig is.
    
Az 1992-ben, Budapesten született Marozsán mindössze négyéves volt, amikor családjával Burbachba költözött, mivel édesapja, a négyszeres válogatott labdarúgó, Marozsán János a német harmadosztályú 1. FC Saarbrücken csapatába igazolt. A 2007/08-as szezonban minden idők legfiatalabb játékosa, majd legfiatalabb gólszerzője lett a női Bundesligában az 1. FC Saarbrücken színeiben. Később az 1. FFC Frankfurtot erősítette, amellyel egyszer megnyerte (2015), egyszer elveszítette (2012) a BL döntőjét, Lyonban pedig 2016 óta futballozik és további két alkalommal nyert BL-t (2017, 2018).
    

BL-döntő: Budapesten írna történelmet a magyar származású - NB1.hu

Amit kell, elismer a Barcelona. Az Olympique Lyon magyar származású csatára, Marozsán Dzsenifer (nyitóképen balról a 4. - szerk.) számára valóra vált álom, hogy szombaton Budapesten léphet pályára az FC Barcelona ellen a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

Marozsán a korosztályos német válogatottaknak is alapembere volt, a felnőtt nemzeti együttesben 2010 óta 89 mérkőzésen 63 gólt szerzett. A 2013-as Európa-bajnokságon és a 2016-os olimpián is tagja volt a győztes csapatnak. A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) kétszer választották a világ legjobb játékmesterének (2016, 2018). Tavaly három hónapot ki kellett hagynia tüdőembólia miatt, októberben tért vissza a pályára.
    
Csapattársai közül a norvég csatár, Ada Herberger nyerte meg a tavaly első alkalommal átadott női aranylabdát. A 23 éves csatár már több mint háromszáz gólnál tart felnőtt pályafutása alatt. A Lyon keretében hárman is vannak - Wendie Renard, Sarah Bouhaddi és Eugenie Le Sommer -, akik a klub mind az öt korábbi BL-győzelmének részesei voltak.
    
Az FC Barcelona ellen szól, hogy eddig még egy egyesület sem tudott férfi és női BL-t is nyerni. A katalánok egyik legismertebb játékosa Lieke Martens, aki oroszlánrészt vállalt Hollandia hazai Európa-bajnoki győzelméből 2017-ben. A védelem egyik oszlopa a spanyol válogatottsági csúcstartó Marta Torrejón, aki 2013 óta erősíti a csapatot.
    
A címvédő kispadján 2017 óta a korábbi francia válogatott Reynald Pedros ül, akit tavaly az év legjobb női csapattal foglalkozó edzőjévé választották. A katalán Lluis Cortes elemzőként csatlakozott a Barcelonához ugyancsak 2017 nyarán, majd a női csapatnál lett másodedző. Az előző vezetőedzőt a mostani szezon közben menesztették és a hátralévő mérkőzésekre Cortest nevezték ki a helyére.
    
A szombati döntő két csapata eddig kétszer találkozott egymással, a tavalyi negyeddöntőben a Lyon házigazdaként 2-1-re, idegenben pedig 1-0-ra győzött.
    

null

null

A női Bajnokok Ligájában a budapesti lesz a tizedik döntő, de az első, amit a férfiak fináléjától független időpontban és városban rendeznek. A magyar szövetség (MLSZ) 2017 februárjában hozta nyilvánosságra, hogy érdeklődik a rendezés iránt, az európai szövetség (UEFA) pedig abban az évben szeptemberben nevezte ki Budapestet házigazdának a kazah Nurszultannal szemben. Magyarország még sosem adott otthont európai klubtorna döntőjének.
    
A jegyértékesítés idén március 8-án indult, és május 11-én talált gazdára az utolsó belépő, tehát telt ház lesz a Ferencváros stadionjában. A kapunyitásra 16 órakor kerül sor, a nézőket a kezdés előtt számos színes programmal várják a szervezők.
    
Az UEFA sajtóközleményében Csányi Sándor MLSZ-elnök elmondta, az utóbbi néhány évben jelentősen nőtt a női labdarúgók száma Magyarországon.
    
"A női mérkőzések népszerűbbek lettek a tévében, és biztos vagyok benne, hogy a szombati meccs is nagy lökést ad ennek a folyamatnak, és még több fiatal női játékost vonz a sportág közelébe" - tette hozzá.
    
A közlemény szerint az MLSZ az UEFA-val együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a női labdarúgás minél jobban kihasználja a fejlődési lehetőségeket az országban. Mindössze két év alatt a női futballisták száma csaknem megduplázódott, a játékot 18 év alatt elkezdők számában pedig még nagyobb volt a növekedés.
    
"Örömmel látjuk, hogy az MLSZ az elmúlt években nagy lépéseket tett. A női labdarúgás az egész kontinensen fejlődik, ez alól Magyarország sem kivétel. Soha ennyi nő nem focizott Magyarországon mint napjainkban, és remélhetőleg ez a következő években a válogatott teljesítményének is nagy lökést ad" - mondta az UEFA női labdarúgásért felelős vezetője, Nadine Kessler.
    
A szombati mérkőzést a 38 éves orosz Anasztaszija Pusztovojtova vezeti. Stábjának két magyar tagja is lesz, ugyanis Kulcsár Katalin negyedik játékvezetőként tevékenykedik majd, Török Katalin pedig tartalék asszisztens lesz.
    
A meccset 41 országban - 16 Európán kívüliben - lehet majd élőben nézni a televízióban.
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 25. 07:29

Világ egyik legjobbja lehet Szoboszlai – elképesztő átigazolás előtt áll

Duplán számol vele anyagilag a Salzburg.
2019. 06. 25. 07:11

Keddi foci: egzotikus meccsek a Bajnokok Ligájában

Afrikai Nemzetek Kupája és az Arany-Kupa sem lesz semmi.
2019. 06. 24. 19:37

Miriuta is elkezdte: 2 játékos sorsa végleg eldőlt

Többeket várnak még a kisvárdaiak.
2019. 06. 24. 19:25

NB II-be igazolt az Újpest, a DAC, a Slovan és a Kövesd volt játékosa

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 14:08

Vasas: Szanyó kemény bevállalásai

Szűcs Lajos, aranyérem és a kupadöntő.
2019. 06. 24. 13:22

Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon

Alapos átalakulások mennek végbe Csizmadia Csabáéknál.
2019. 06. 24. 20:44

Visszalép a bronzérmes

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 18:13

Kecskemét: marad a házi gólkirály

Másik játékossal is megegyeztek.
2019. 06. 24. 18:30

ZTE: a kispestit megveszik, de a fehérvári is marad

Elkezdte az újonc is a felkészülést.
2019. 06. 24. 16:52

Böde is belevágott – fotók

Elkezdték a tolnaiak is a felkészülést.
2019. 06. 24. 10:20

Bognár Györgyék belső védőt igazoltak

Méghozzá nagy rutinnal rendelkezőt.
2019. 06. 24. 08:50

Békéscsaba: 4-en érkeztek, 2-en érkeznek még

Bemutatkozott az új szakmai stáb.
2019. 06. 24. 13:55

Kemenes Szabolcs vezetőedzőként kezdte el a munkát

Volt válogatott segíti a munkáját.
2019. 06. 24. 11:44

Nomád edzőtábor is vár a PMFC-re

Állóképesség-fejlesztő kiképzés lesz.
2019. 06. 24. 16:02

Ennyi játékost igazolhat még a Fradi

Lassan körvonalazódik a kezdőcsapat.
2019. 06. 24. 14:54

Megvan, mikor kezdődik a Ludogorec-Fradi

Ez lesz ugye a visszavágó.
2019. 06. 24. 13:05

Igazolt a Loki

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 12:12

Böde nem csak a Fradit és a Vidit, hanem a teljes NB I-et „beárazta”

Újra átélné a nemzetközi kalandot.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!