nb1.hu

Németország-Olaszország: lezárnák a rossz szériát a hazaiak – reakciók

Ezt várják a szövetségi kapitányok.

A Nemzetek Ligája A-divíziójának 3 csoportjában, az angol-magyar mérkőzés mellett, német-olasz találkozót is rendeznek. A Hansi Flick együttesének van min javítania, hiszen eddig mindössze három döntetlent tudott felmutatni a német nemzeti tizenegy. Ellenben Olaszország kedvezőbben várhatja az öccszecsapást, hiszen ők öt pontjukkal vezetik a 3. csoportot. A németek első győzelmükre készülnek, míg az olaszok a kivárásban és a kontratámadásokban bíznak. A kvartettben már egyszer találkoztak egymással, akkor Olaszországban 1-1-es döntetlen lett a találkozó vége. 

“Az elmúlt mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogyan azt terveztük, viszont most újra lehet javítani. Szeretnék kicsit frissíteni a csapaton, elképzelhető némi változás a felállásban. Abszolút pozitívan állunk az olaszok elleni meccshez. Szeretnénk bizonyítani a szurkolóknak. Győzni szeretnénk. Végett kell vetnünk a rossz szériának. Átbeszéltük az elmúlt hetek történéseit, úgy érzem sikerült rendezni a dolgokat a fejekben a többi, pedig majd a pályán kiderül” – mondta Hansi Flick a német válogatott szövetségi kapitánya. 

“Nem hiszem, hogy a holnapi meccs sokban különbözik majd az első bolognai meccstől. Nehéz mérkőzésre számítok, a németek biztosan törekedni fognak arra, hogy nálunk legyen többet a labda és, hogy minél gyorsabban tudjanak támadásokat vezetni. Ami előnyünkre válhat, hogy hazai pályán és az eredményeik miatt nyomás lehet rajtuk. Nekünk ezt kell kihasználni” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Robert Mancini az olasz válogatott szövetségi kapitánya. 

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 4. forduló:
kedd:

Németország-Olaszország, Mönchengladbach 20.45
Anglia-MAGYARORSZÁG, Wolverhampton 20.45

A csoport állása:
1. Olaszország    3   1  2  –   3-2  5 pont
2. MAGYARORSZÁG   3   1  1  1   3-3  4
3. Németország    3   –  3  –   3-3  3
4. Anglia         3   –  2  1   1-2  2
Korábbi eredmények:
1. forduló (június 4.):

Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
Olaszország-Németország 1-1 (0-0)
    
2. forduló (június 7.):
Olaszország-Magyarország 2-1 (2-0)
Németország-Anglia 1-1 (0-0)
    
3. forduló (június 11.):
Magyarország-Németország 1-1 (1-1)
Anglia-Olaszország 0-0
A csoport további programja:
5. forduló (szeptember 23.):

Németország-MAGYARORSZÁG, Lipcse 20.45
Olaszország-Anglia, Milánó 20.45
    
6. forduló (szeptember 26.):
MAGYARORSZÁG-Olaszország, Puskás Aréna 20.45
Anglia-Németország, London 20.45

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC