nb1.hu

Négy nap alatt minden kupareményét elvesztette a Liverpool

Liverpool – Csak a bajnokság maradt Kloppéknak.

Rögtön az első percben megszerezte a vezetést a másodosztályú Wolverhampton gárdája a Liverpool elleni FA-kupa mérkőzésen. Richard Stearman találata azért is volt különleges, hiszen a játékos 1013 nap után volt újra eredményes. A hazaiak megpróbáltak támadni, de nem sok elképzelés volt a játékukba, míg védekezésük sebezhetőbbé vált. Ezt ki is használták a vendégek, miután Andreas Weimann kapott egy remek labdát, elhúzta a labdát Loris Karius mellett, majd az üres kapuba passzolt.
 
 
A második játékrészben Jürgen Klopp próbált frissíteni csapatán, hiszen a félidőben Philippe Coutinho, míg a 65. percben Daniel Sturridge is beszállt. A cserék ellenére a hazaiak fölénye továbbra is meddő maradt, alig vezettek veszélyes támadást, komoly veszély nem is alakult ki a Wolverhampton kapuja előtt. Egészen a 86. percig, amikor egy szöglet után Divock Origi közelről vágta a játékszert a kapuba. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a másodosztályú gárda jutott tovább.
 
 
A szerdai Ligakupa kiesés után a mai vereség azt jelenti, hogy négy nap alatt a második sorozatától is elbúcsúzik a Liverpool, amelynek egyedül a bajnokság maradt az idei szezonra.
 
 
FA-kupa:
 
Liverpool – Wolverhampton 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Stearman 1., Weimann 41., illetve Origi 86.
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC