nb1.hu

Náluk bezzeg nincsen erőszak: videó az albán-lengyel verekedésről

De mire gondolt a szövetség?

"Nálunk nincsenek erőszakos szurkolók!" 

Ezt a kijelentést volt képes tenni az albán szövetség tegnap, azok után, hogy kedden félbeszakadt tök sok percig a lengyelek elleni vb-selejtezőjük, mert a vendégek vezető gólja után (ami, mint később kiderült, a győztes találat is volt egyben), vizes palackokkal dobálták meg a vendégeket.

De persze a közleményében a szövetség ezt is a vendégszurkolókra fogta (természetesen a lengyel ultrákat sem kell felmenteni semmi alól és ezalatt nem csak a keddi, albániai eseményeket értjük, mert beleállnak ők mindenbe, nem ijednek meg semmitől és senkitől), állítván azt, hogy provokálták a hazai drukkereket.

"Nálunk nincsenek erőszakos szurkolók!" – állítja tehát az albán szövetség a tegnapi közleményében, és nyilván az ezen a videón szereplők sem azok, csak pusztán a véletlen műve, hogy egyébként ők is és a lengyelek is élvezik azt (mivel nem igazán tágítanak), hogy egy kicsit összemérhették az erejüket a két válogatott mérkőzése előtt.

És akkor most képzeljük el, milyen lenne, ha ugyanúgy, mint a világon mindenhol (ez az igazság), Albániában is lennének erőszakos szurkolók…

Mert ugye, egyedül ott nincsenek a világon…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC