nb1.hu

Nagyon jó, hogy Marko Nikolics nem csábult el

Továbbjutott a Vidi, még egy siker és BL-csoportkör.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó
Mol Vidi FC – Malmö FF (svéd) 0-0
Felcsút, Pancho Arena. Játékvezető: Estrada (spanyol)
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov (Pátkai, 85.), Kovács I. (Huszti, 89.) – M. Scsepovics, Lazovics (Tamás K., 95.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Malmö: Dahlin – Larsson (Vindheim, 75.), Brorson, Nielsen, Lewicki – Bachirou, Bonke (Gall, 79.), Christiansen, Rieks – Rosenberg, Strandberg (Antonsson, 70.). Vezetőedző: Uwe Rösler
Továbbjutott: Vidi (1-1, idegenben lőtt góllal)
 
Lehetett volna nyugodtabb is a vége, mert amikor az első meccs hősét, Negót buktatta a svédek kapusa és a Vidi megkapta a jogos tizenegyest, Lazovics lábában ott volt a lehetőség arra, hogy gyakorlatilag lezárja a továbbjutás lehetőségét. A csatár azonban rosszul helyezett, a Malmö kapusa védett.
 
Utána volt egy-két megingás a fehérvári védekezésben, de a két meccs alapján nem lehet azt mondani, hogy nem érdemelte volna meg a magyar bajnok a továbbjutást. Még akkor is, ha a 93. percben Rosenberg nagyon tisztán fejelhetett. Ennél voltak komolyabb lehetőségek a két mérkőzésen, de ez volt az utolsó, ha bemegy, nem a Vidi megy tovább, ezért volt fontos külön megemlíteni.
 

Marko Nikolics csapata viszont mindkét mérkőzésen fegyelmezett és nagyon szervezett volt. És amik nagyon fontosak, szintén döntőek voltak: a hozzáállás, a harciasság és a két mérkőzésen a kezdő sípszótól az utolsóig bírt tempó.
 
Marko Nikolics szisztematikus, remek munkája a bajnoki címmel magyar szinten ért csak révbe, a nemzetközi fejezet meg újabbal emelkedik, mert a Vidi már minimum bejutott az El-csoportkörébe.
 
Jó, hogy a szerb mester nem csábult el előző munkahelye, a Partizan Beograd hívásától a nyáron…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC