nb1.hu

Minden megváltozik: bejelentés Totti pályafutásáról

Róma - Az AS Roma sportigazgatója tette meg a bejelentést.

Az AS Roma sportigazgatója, Ramón Rodríguez Verdejo – közismert nevén Monchi – is megerősítette: a szezon végén befejezi nem mindennapi pályafutását a klub és az olasz labdarúgás kiemelkedő alakja, Francesco Totti – írta az nso.hu. A klubnál nemrég munkába álló szakember szerda délután közölte: „Tottiról már előre tudtam, hogy volt egy megállapodás, miszerint ez lesz az utolsó éve játékosként. Ezt követően vezetőként tevékenykedik majd.”

 

„Francesco maga Róma, olyan közel szeretnék lenni hozzá, amennyire csak lehet. Szeretném akár csak az egy százalékát is tudni annak, amit ő tud” – tette hozzá.

 

A fővárosi klub legnagyobb alakja 1993-ban lett az első számú csapat igazolt játékosa – honnan máshonnan, szeretett klubja utánpótlásából érkezett. Ebben az évben be is mutatkozhatott,

U17-es Eb: totál megérdemelten vertük a legnagyobb esélyest – NB1.hu

Győzelemmel kezdtük az U17-es Eb-t.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC