Megvan mennyit tehet zsebre Doll, ha nem esnek ki

Nagyon teljesítményfüggő a vezetőedző fizetése.

A Bild információira hivatkozva írta meg az M4Sport, hogy mennyi ütheti Thomas Doll markát, ha sikerül benntartania az élvonalban a Bundesliga utolsó előtti helyén álló Hannovert.
 
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a Ferencváros korábbi trénerét múlt hétvégén nevezték ki 2020. június 30-ig vezetőedzőnek a hannoveri csapatnál, amely 19 forduló alatt 11 pontot szerzett, ugyanannyit, mint a sereghajtó Nürnberg, melyet csak jobb gólkülönbségével előz meg.
 
Az 52 éves Doll alapfizetése 80 ezer euró (körülbelül 25,5 millió forint) körül van havonta, amelyhez szép bónusz adódhat hozzá, ha sikerül kiharcolni az élvonalban maradást.
 
Martin Kind klubvezető a lap kérdésére megerősítette, hogy a szerződés szerint „nagyon teljesítményfüggő” a vezetőedző fizetése, konkrét számokat azonban nem árult el. A Bild információi szerint az összeg a megszerzett pontoktól és a csapat helyezésétől is függ, de Doll akár félmillió eurós bónuszt is kaphat, ha a Hannover nem esik ki a másodosztályba a szezon végén.

Legfrissebb híreink