Második helyről repült Nagy Dominikék edzője

Már a helyettese is megvan.

Második helyen áll a lengyel bajnokságban a Legia Warszava úgy, hogy 5 pont hátránya van az éllovas Lechia Gdansk mögött, de ugyanennyi egységgel meg is előzi a harmadik Piast Gliwice gárdáját. A klub elnöke, Dariusz Mioduski viszont nem elégedett a helyzettel és ami még ennél is fontosabb, a kilátásokkal.
 
A főgóré ugyanis úgy döntött, hogy meneszti a gárda portugál vezetőedzőjét. Ricardo Sá Pinto munkáját tegnap köszönte meg, a hivatalos ügyintézés ma fejeződhet be. Augusztusban szerződtették 3 évre, 28 tétmeccsen irányította a gárdát, 15-ször nyert, 7-szer ikszelt, 6 alkalommal vereséget szenvedett az irányításával az alakulat. Jó eséllyel Aco Vucovic váltja a kispadon.
 
És, hogy miért kellett távoznia? Az elnök azt mondta, trófeákat akar nyerni és a portugál szakember irányításával ettől egyre távolabb került a csapata.

Legfrissebb híreink