nb1.hu

Magabiztosan várja a Vidi és a Puskás Akadémia a nemzetközi megmérettetést

Egy hátvéd és egy csatár nyilatkozott.

A Fehérvár és a Puskás Akadémia is magabiztosan várja a mostani idényben debütáló labdarúgó Konferencia-liga rajtját, melyen a selejtező első fordulójában előbbi örmény, utóbbi finn csapattal szemben mutatkozik be.

Nikolics Nemanja, a párharcot hazai környezetben kezdő bajnoki bronzérmes székesfehérváriak magyar válogatott támadója a klubhonlapon azt mondta, minden ellenfélnek, így a jerevániaknak is megadják a kellő tiszteletet, ugyanakkor bízik abban, hogy a találkozó után a szurkolókkal együtt győzelmet ünnepelhetnek majd.

"Jól sikerült edzőtáboron vannak túl a többiek, jó fizikai állapotban vagyunk, sokat videóztunk, felkészültünk a találkozóra" – mondta a csatár a weblapon. Kiemelte, edzéseken sokat gyakorolták a játékrendszert, amiben pályára fognak lépni, és egyértelmű céljuk, hogy nyerjenek és előnyt szerezzenek az egy hét múlva Gyumri városában esedékes visszavágóra.

Az Ararat Jereván az előző idényben negyedik helyen végzett az örmény élvonalban, a nemzetközi szereplés lehetőségét az Örmény Kupa megnyerésével harcolta ki. Az együttes keretében kolumbiai, elefántcsontparti, ukrán, szerb és orosz légiós is szerepel.

A 20 órakor kezdődő találkozót a moldovai Ion Orlic vezeti.

Az európai kupaporondra másodszor kilépő, bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémiának – amely egy idénnyel ezelőtt a svéd Hammarbyval szemben 3-0-val maradt alul az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában – abból a szempontból nehezebb dolga lesz az Inter Turku elleni párharcban, hogy az ellenfél játékban van: a finn élvonalból eddig 11 fordulót játszottak le, a Turku pedig a Bajnokok Ligája-selejtezős Helsinki JK mögött második helyen áll, igaz, elmúlt két bajnokiján nem tudott nyerni.

A felcsútiak játékosa, Spandler Csaba a klubhonlapon kijelentette, ennek ellenére is szeretnének győzelemmel hazatérni.

"Bár az ellenfél mérkőzésben van, mi remek edzőtáboron vagyunk túl, ahol jó mérkőzéseket játszottunk, a főpróba is sikeres volt, ezt szeretnénk most is tovább vinni" – fogalmazott a 25 éves hátvéd.

A finnországi mérkőzést a norvég Tore Hansen vezeti majd, az M4 Sport mindkét Fejér megyei együttes összecsapását élőben közvetíti.

A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik, a főtáblához négy párharcot kell megnyerni. Az idén életre hívott harmadik számú európai kupasorozatban a magyar csapatok közül még a kupagyőztes Újpest érdekelt, a fővárosiak a második selejtezőkörben a liechtensteini Vaduz elleni kezdik meg szereplésüket július 22-én.

Konferencia Liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzések:
Inter Turku (finn)-Puskás Akadémia FC 17.30
MOL Fehérvár FC-Ararat Jereván (örmény) 20.00

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC