nb1.hu

Lista van azokról a szurkolókról, akiket nem látnak szívesen? Ellenőrzések

Toulouse – Romániai, magyar nyelvű források szerint már egy verekedés is volt.

„Amikor kifizettük a Toulouse-ig esedékes, 25 eurós autópályadíjat, arra lettünk figyelmesek, hogy a fizetőkapuk után a rendőrök félreállítottak minden autót, amelyiknek magyar rendszáma volt – írta az Origo.

 

Így mi sem maradhattunk ki a szórásból,  a rendőr elegáns angolsággal elkérte a kocsi papírjait, illetve a mi személyes iratainkat, majd odavitte a kollégájához, aki egy listát tartott a kezében, valószínűleg azoknak a nevét tartalmazta, akiket nem látnak szívesen a városban. Amíg várakoztunk, három magyar autót ellenőriztek le, de mindegyiket továbbengedték.

 

A városban szombaton és vasárnap nem adhatnak el szeszes italt az üzletek, és elég vicces látványt nyújtott, ahogy elbarikádozták a boltokban a söröket, pezsgőket, borokat.

 

 

 

 

Hogy a 33 ezres toulouse-i stadionban milyen lesz a két tábor eloszlása, azt egyelőre nem tudni, de ahogy a három korábbi helyszínen, úgy most is lesz közös vonulás, 16 órától van gyülekező a Jardin Royale-nál, és 18 órától indul a menet a szigeten lévő arénához.

 

A Maszol.ro oldal meg arról írt, hogy a belépés előtti sorban estek egymásnak az Európa-bajnokság magyar–belga nyolcaddöntőjére tartó drukkerek a toulouse-i repülőtéren.

 

Azt nem tudni, hogy min vesztek össze, de az egyik szurkoló ajka felrepedt a verekedésben. „Véres arccal vár a belépésre” – írta az oldal. Ezt az információt azért kezeljük a helyén, mert az ottani sajtó (igaz, azok román nyelvű honlapok voltak) azt is tudni vélte, hogy a magyar huligánok a lengyel barátaikkal fognak románok verni az Eb-n, de semmi ilyen jellegű hír nem érkezett Franciaországból.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC