nb1.hu

Lehet, hogy Marco Rossi is több játékost nevezhet az Eb-re

Formalitás lehet a döntés elfogadása.

A szokásosnál bővebbek lehetnek a válogatott keretek a június 11-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon, amelynek társházigazdája Budapest.

Az európai szövetség (UEFA) nemzeti csapatokkal foglalkozó testületének hétfői javaslata szerint – amit még az UEFA vezetőségének jóvá kell hagynia a hét végéig – 23 helyett 26 játékosból állna egy-egy együttes. A létszámemelésre azért kerülne sor, mert a koronavírus-járvány miatt zsúfoltabbá vált a versenynaptár és a játékosok nagyobb igénybevételnek voltak kitéve.
    

Arról már korábban határozott az UEFA, hogy három helyett öt cserét engedélyez a mérkőzéseken.
    
A tavalyról idénre halasztott kontinensviadalt június 11. és július 11. között bonyolítják le. Eredetileg 12 város adott volna otthont a mérkőzéseknek, de mivel, Dublin és Bilbao nem tudta garantálni a nézők beengedését a stadionba, a múlt héten változott a helyzet, beugróként jelentkezett Sevilla, Szentpétervár pedig több csoportmeccset rendez, míg London egy plusz nyolcaddöntőt kapott. A torna rendezője mellettük München, Baku, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Glasgow és Budapest. A magyar fővárosban a Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC