nb1.hu

LASK Linz-Dunaszerdahely: álomról és meglepetésről beszélt Storck

Már történelmet írt a DAC.

A Dunaszerdahely az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a LASK Linz otthonában vendégeskedik. Bernd Storck alakulata először a Hafnarfjördurt, majd a Jablonec alakulatát búcsúztatta. A DAC-nak talán most lesz a legnehezebb dolga, hiszen az osztrák rivális az előző idényben a legjobb 16 közé jutott az El-ben. A Dunaszerdahely hivatalos weboldala szerint a meccs előtt mindenkit teszteltek, és az összes eredmény negatív lett.

Érdekesség, hogy a DAC már az eddigi menetelésével történelmet írt, hiszen a nemzetközi porondon egy idényen belül még nem ejtett ki két csapatot.

Bernd Storck a sajtótájékoztatón elmondta, tanítványai az első két fordulóban fantasztikus teljesítményt nyújtottak. A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya hozzátette, a futballban bármi megtörténhet, így bizakodva várja az újabb összecsapást.

"Boldogok vagyunk, hogy sikerült bejutnunk a harmadik fordulóba, a játékosok az ezt megelőző két mérkőzésen nyújtott fantasztikus teljesítményükért teljesen megérdemelték. Szeretnénk tovább álmodni az álmunkat. Egy nagyon erős és tapasztalt ellenfél vár ránk, amely legutóbb képes volt a legjobb tizenhat közé jutni az Európa-ligában és az új bajnoki szezont is jól kezdte.

 

Tisztában vagyunk a lehetőségeinkkel, fiatal csapatunk van, amely a hazai és a nemzetközi színtéren is bizonyított. Ha képesek leszünk kihasználni az erősségeinket és folytatjuk az eddigi teljesítményt, akkor meglephetjük a párharc esélyesét.

 

Itt mi csak nyerhetünk, de a saját célunkkal vágunk neki a meccsnek. Intenzíven készültünk az összecsapásra, a futballban minden megtörténhet" – fogalmazott Bernd Storck.

A LASK Linz-DAC mérkőzés 20.30-kor kezdődik.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC