nb1.hu

Különleges volt a Barca elleni meccs a Fradi kiválóságának

A várakozásairól is szót ejtett.

Mint ismert, szerda este 21 órakor összecsap a Ferencváros a Barcelonával a Puskás Arénában, a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az idegenben játszott mérkőzésen Tokmac ugyan gólt szerzett, azonban ezt a játékvezető les miatt érvénytelenítette. Erről, valamint a várakozásairól nyilatkozott az M4 Sportnak:

,,Az első mérkőzésen a Camp Nouban nagyon jól játszottál. Te voltál a csapat egyik legjobbja. Milyen reakciókat kaptál azután a meccs után a csapattársaidtól, barátaidtól?"

,,Nem győztünk, így nem volt mit ünnepelni. Persze, a Bajnokok Ligájában, ha jól játszol, akkor több ember látja, megmutathatod magad, és ez jó. Inkább annak örült mindenki, hogy Messi ellen játszhattam. Főleg a családom, hiszen tudják, számomra ő a világ legjobbja. Ráadásul a Barcelona az egyik kedvenc csapatom, ezért is volt különleges számomra ez az élmény."

,,Emlékezetes gólt szereztél Barcelonában. Gyönyörű gólt, annak ellenére is, hogy lesről született. Mit éreztél, amikor betaláltál?"

,,Először kicsit mérges lettem a játékvezetőre, mert úgy éreztem, hogy nem voltam lesen. Főleg azért, mert nem emelte a zászlóját, engedte, hogy kapura lőjek. Szóval azt gondoltam, nem, nem lehettem lesen. De sajnos végül nem ért gólt. Meg kell néznünk, mit csináltunk jól a Juventus ellen és ugyanazt megismételni a Barcelonával szemben. Úgy értem, most jó esélyünk van, a Barcelona mögött nehéz idők állnak. De ha Messi a pályán van, az sosem egyszerű. Nagyon várom már a mérkőzést."

 

 

Azóta már hivatalos, hogy Messi nem lép pályára Budapesten:

 

Fradi-Barca: a dicséret – NB1.hu

Forrás: Facebook/FC Barcelona Immár hivatalossá vált, hogy Lionel Messi nélkül érkezik Budapestre a Barcelona, amely a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában szerdán este a Ferencváros vendége lesz a Puskás Arénában. Ronald Koeman, az együttes vezetőedzője kedden, a Barcelonában tartott online sajtótájékoztatóján elmondta, ahogyan legutóbb a Dinamo Kijev ellen, úgy most is pihenteti a 33 éves szupersztárt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC