nb1.hu

Kubatov Gábor a BL-jegyekről: a hűséget meg kell becsülni!

Jól járnak azok, akik a zárt kapu ellenére is segítették a Fradit.

A Ferencváros parádés menetelés után jutott be a BL-csoportkörbe. A zöld-fehér gárda sorrendben a Djurgardent, a Celticet, a Dinamo Zagrebet és a Moldét búcsúztatta. A sorsoláson kiderült, hogy Szerhij Rebrov legénysége a Barcelonával, a Juventusszal és a Dinamo Kijevvel került össze. 

A Barca és a Juve érkezése rengeteg embert vonzana, valószínűleg a Puskás Arénát is megtöltenék az érdeklődők. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy az UEFA az előző héten adott ki egy közleményt, amelyben az áll, hogy egy-egy létesítmény összes férőhelyéből 30 százalékot foglalhatnak el a szurkolók.

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a Facebookon egy posztot írt arról, hogy a magyar bajnokcsapatnál milyen módon mehet végbe a jegyek értékesítése.

"Pár gondolat a jegyértékesítésről…

Terveink szerint először kötelezően az UEFA szponzorai kapnak jegyet előírás szerint. Aztán a vezetőedző és a játékosok családtagjai. 

Őket követik a stábtagok, meg a csapatért dolgozók, akik nélkül a BL menetelés nem valósulhatott volna meg (a masszőr, a szertáros, a fiziós, a pályamunkás, a könyvelő, a médiás, a takarító…). 

Majd sorra kerülnek az FTC legendás bajnokai, olimpiai, EB-, és vb-aranyérmesei, illetve a klub támogatói, valamint vendégei.

Utánuk első körben kedvezménnyel vásárolhatnak azok a bérletesek, akik tavasszal – a zárt kapus mérkőzések miatt – nem kértek vissza pénzt a klubtól. Aztán azok jönnek, akik megújították a bérletüket. Majd azok, akik még a sorsolás előtt vettek új bérletet. Végül a szurkolói kártyásokon a sor.

A hűséget meg kell becsülni, Ferencváros mindörökké!"

Kubatov Gábor

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC