nb1.hu

Koronavírus: újabb bajnokság rajtol el

Kölcsönök Franciaországban.

KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette, hogy egy évvel felemelte a korhatárt a férfi játékosok esetében a jövő nyári, tokiói olimpián. A kereteket eredetileg 23 évnél fiatalabb futballisták alkothatják – három túlkorossal kiegészítve -, ezt módosították 24-re, tehát továbbra is az 1997. január 1. után születettek alkotják a mezőny jelentősebb részét, mivel az ötkarikás játékokat egy esztendővel elhalasztották.

NÉMETORSZÁG

A Német Labdarúgó Liga (DFL) arra kérte az első és másodosztályú klubokat: ne hozzák nyilvánosságra a vírustesztek eredményeit. A DFL azzal indokolta javaslatát, hogy központilag kívánja kommunikálni az egyértelműen bizonyosodott eseteket. Az ügy hátterében az áll, hogy pénteken kiderült, az 1. FC Kölnnél hárman is fennakadtak a szűrésen, két labdarúgó és egy gyógytornász. Mivel mindhárman tünetmentesek, ezért házi karanténra kötelezték őket. A 36 klubnál eddig összesen 1724 ellenőrzést végeztek el, ezek közül tíz lett pozitív. A liga abban bízik, hogy szerdán engedélyt kap a kormánytól zárt kapus meccsek lebonyolítására. A március 13-án felfüggesztett Bundesliga május 16-án vagy 23-án folytatódhat.

SPANYOLORSZÁG

A La Liga bejelentése szerint a spanyol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában ezen a héten újrakezdődhetnek az egyéni edzések, a pontvadászat folytatásának céldátuma pedig június.

SZERBIA

Hétfőn ismét edzésbe állt a szerb labdarúgó-élvonal mind a 16 csapata, mivel a kormány enyhített néhány óvintézkedést. A szerb szövetség szerdán dönt arról, mikor és milyen formátumban folytatódik a bajnokság. A tervek szerint a játék május végén vagy június elején kezdődhet újra, a lebonyolításba pedig a kluboknak is lesz beleszólásuk.

PORTUGÁLIA

Ugyancsak megkezdték a tréningeket a portugál bajnokság együttesei, köztük az FC Porto és a Benfica is. A küzdelmek a jelenlegi tervek szerint május 30-án folytatódhatnak. Portugáliában március 18-án hirdettek veszélyhelyzetet, az országot a szomszédos Spanyolországhoz képest kevéssé érintette a világjárvány.

FERÖER-SZIGETEK

Szombaton kezdetét veszi a 27 fordulós labdarúgó-bajnokság a Feröer-szigeteken. A címvédő Klaksvík, és a tavaly második helyezett B36 Torshavn éppen egymással játszik a nyitányon. Az élvonal a jelenlegi tervek szerint november elején zárul. Fehéroroszország mellett a Feröer-szigetek lesz a második európai ország, ahol a járvány ellenére bajnoki futballmeccseket rendeznek. Ami a további kontinenseket illeti, Türkmenisztánban, Nicaraguában és Tajvanon is zajlik a játék, a Koreai Köztársaságban pedig pénteken kezdődik a pontvadászat.

FRANCIAORSZÁG

A Francia Labdarúgó Liga (LFP) államilag garantált kölcsönt vesz fel azoknak az élvonalbeli és másodosztályú kluboknak a megsegítésére, amelyek a szezon befejezettnek nyilvánítása miatt elestek a televíziós jogdíjakból származó bevételtől. Ennek köszönhetően minden klub megkapja a teljes összeget, amire az idény kezdetén számított.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC