Koronavírus: szigorú feltétellel folytatódhat a bajnokság

Két csapat megkezdte a munkát.

Forrás: Arsenal/Facebook

KORONAVÍRUS: KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA!

ANGLIA

Két angol labdarúgócsapat, az Arsenal és a Brighton is megnyitotta játékosai előtt az edzőközpontját hétfőn.

A beszámolók szerint a futballisták külön, egymástól kellő távolságot tartva edzettek a létesítményekben.
    

"A csapatok vezetői pénteken tartanak újabb tanácskozást, ahol várhatóan döntés születik a bajnokság június 8-i folytatásáról, amennyiben a körülmények megfelelőek lesznek" - írta a BBC honlapja, amely szerint az már most biztosra vehető, hogy a szezonból hátralévő 92 mérkőzésen nem lesz néző.
    

Az idényt július végéig szeretné befejezni a Premier League vezetősége, ehhez pedig júniusban folytatni kellene a küzdelmet, így az együtteseknek legkésőbb május 18-án újra kell kezdeniük a csapatedzéseket.
 

Legfrissebb híreink