nb1.hu

Koronavírus: megtagadhatja a kupaindulást az UEFA bizonyos kluboktól

Iránymutatás a tagszövetségeknek fontos döntések meghozatalához.

KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) alapvetően két forgatókönyvre készül a nemzetközi kupasorozatok befejezését illetően, emellett azt szeretné, ha a nemzeti bajnokságokat befejeznék minél több országban.

Az UEFA csütörtöki közlése szerint mindkét tervezet szerint a nemzeti sorozatok indulnának hamarabb (az nb1.hu a járvány kitörése óta írja, hogy így lesz – a szerk.), de az egyikben azokkal párhuzamosan folytatódna Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelme is, míg a másik forgatókönyv szerint hagynák befejezni a nemzeti pontvadászatokat és kupasorozatokat, aztán augusztusban kerülne sor a BL és az El végjátékára.
    
A szövetség azt újra nyomatékosította, a nemzeti tagszervezeteknek arra kell törekedniük, hogy befejezzék a hazai bajnokságokat és kupákat. Emellett iránymutatásokat dolgozott ki annak meghatározására, miként kell döntést hozni a következő szezon nemzetközi szereplőiről, amennyiben valahol nem tudják befejezni az idényt.
    
Az UEFA szerint ebben az esetben a BL- és El-indulókat "sportszakmai szempontok alapján és átlátható eljárás útján" kell meghatározni. Ennek kapcsán arra figyelmeztetett, fenntartja a jogot magának arra, hogy megtagadja az indulást azoktól a kluboktól, amelyeket "nem objektív, átlátható és megkülönböztetéstől mentes eljárás alapján választották ki".
    
A BL-ben március 11-én, az El-ben pedig másnap rendezték az utolsó meccseket, mielőtt az UEFA a koronavírus-járvány terjedése miatt felfüggesztette azok folytatását. Mindkét sorozat a nyolcaddöntőnél jár.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC