Koronavírus: megállapodtak a fizetésekről az Arsenalnál

Ekkor folytatódhatnak a Bundesliga 2 küzdelmei.

Forrás:

KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA

ANGLIA

Hivatalos honlapján tudatta az Arsenal, hogy a koronavírus-járvány miatt a felnőttcsapat és a szakmai stáb is belement a fizetéscsökkentésbe.

A megállapodás értelmében a játékosok és az edzők 12.5 százalékkal kapnak kevesebbet, ez már az áprilisi bérekre is vonatkozik. A közlemény kitér arra is, ha be tudják fejezni a szezont, akkor mindenkinek visszafizetik a teljes összeget.

 

Scott Parker, a Fulham labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a fiatal külföldi játékosok kérhetik a klub által megbízott pszichológus segítségét a járvány időszakában. A szakember kifejtette, a labdarúgóknak nehéz a bezártság időszaka, de ebben a törékeny szituációban is fontos a mentális egészségük, így ha szeretnének beszélni a problémáikról, megtehetik.

NÉMETORSZÁG

A tartományi sportminiszterek álláspontja szerint a német Bundesliga és a másodosztály küzdelmei május közepén vagy végén folytatódhatnak zárt kapuk mögött. Anja Stahmann brémai szenátor hangsúlyozta, az újrakezdéshez a legszigorúbb higiéniai és egészségügyi feltételekre van szükség. Ha bizonyosodik, hogy megteremthetőek a megfelelő körülmények, folytatódhat a Német Kupa, a harmadosztály és a női bajnokság is.

SPANYOLORSZÁG

A spanyol kormány megállapodott a helyi labdarúgó-szövetséggel, illetve a ligával arról, milyen feltételek szerint kezdhetik majd el az edzéseket a csapatok, illetve hogyan folytatódhat majd a La Liga. Azt nem közölték, mikor kezdődhetnek a közös gyakorlások, azt ugyanakkor leszögezték, szigorú egészségügyi feltételei lesznek a tréningek megtartásának. Hozzátették, május vége előtt biztosan nem indul újra a futballélet Spanyolországban, és az is biztos, hogy jó ideig csak zárt kapus mérkőzésekre kerülhet majd sor.

 

Saúl Niguez, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának középpályása elindított egy kampányt, amellyel a koronavírus-járvány következtében nehéz anyagi helyzetbe került spanyol kisvállalkozókat segítik. A "Saldremos Juntos", azaz "Együtt túljutunk ezen" szlogennel futó kezdeményezéshez eddig 44 híres sportoló, színész és véleményvezér, valamint 128 nagyobb vállalat csatlakozott. Az üzleti modell szerint a kampányban szerepet vállaló hírességek egy-egy felajánlására lehet licitálni - például egy teniszező ütőjére, vagy egy futballista mezére -, a befolyt összegből pedig a szerencsétlenül jártakat segítik.

Legfrissebb híreink