nb1.hu

Koronavírus: kiderült, mikor folytatódhat az olasz bajnokság

Teljes az egyetértés.

KORONAVÍRUS: KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA!

OLASZORSZÁG

Augusztus 2-ig tartana az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának küzdelme a szövetség csütörtök esti bejelentése szerint.

 

 

A húsz klub támogatja, hogy a koronavírus-járvány miatt március 9-én félbeszakadt idény a pályán dőljön el. Amennyiben a helyzet engedi – szól a szövetség közleménye – úgy május 4-én állhatnak edzésbe az együttesek szigorú orvosi ellenőrzések mellett, és utána – vélhetően zárt kapuk mögött – folytatódhatna a pontvadászat, valamint az Olasz Kupa is május utolsó hetében, várhatóan 27-én.
    

 

Az olasz szövetség korábban is úgy foglalt állást, hogy a szezont be kell fejezni akár úgy is, hogy csak ősszel zárul le, ugyanakkor korábban több klub, így például Sampdoria és a Torino a befejezés ellen érvelt, a Brescia vezetője pedig egyenesen azt mondta, csapata semmiképpen nem áll ki a mérkőzésekre, ha folytatnák a bajnokságot, mert a játékosok egészségét nem kockáztatja.
    
A Serie A mostani idénye március 9-e óta szünetel, és még 12 teljes forduló van hátra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC