nb1.hu

Koronavírus: a Chelsea sztárjának félelme

Aggódtak a csapattársért.

KORONAVÍRUS: KITEKINTÉS A NAGYVILÁGBA!

ANGLIA

Willian, a Chelsea brazil labdarúgója fenntartásokkal fogadja az angol bajnokság újraindításával kapcsolatos terveket, még akkor is, ha a találkozókat nézők nélkül rendeznék meg.

Willian egy interjúban kifejtette: nem tartja rossz ötletnek a zárt kapus mérkőzéseket, de szerinte a világjárvány miatt nagy óvatossággal kell eljárni, hiszen így is megvan a fertőzésveszély kockázata.
    
"Ha szurkolók nélkül játszunk, a játékosok akkor is fizikai kapcsolatba kerülnek egymással. Márpedig, ha valaki fertőzött, akkor egymás között is terjeszthetjük a vírust. Így én is megkaphatom, majd a meccs után hazamegyek a családomhoz, tőlem pedig megkapja a feleségem vagy a lányaim. Nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel" – mondta Willian, akinek csapattársa, Callum Hudson-Odoi volt az első ismert koronavírusos futballista a Premier League-ben. A 19 éves játékosról március közepén jelentették be, hogy megfertőződött és karanténba került. Willian kifejtette: társaihoz hasonlóan ő is kezet fogott és átölelte Hudson-Odoit.
    

"Amikor pozitív lett a tesztje, mindannyian aggódtunk. Végül aztán nálam sem jelentkeztek a tünetek, mégis a londoni lakásomban kellett maradnom, mielőtt visszatérhettem volna Brazíliába a feleségemhez és a gyerekeimhez" – mondta.
    

A 31 éves támadó szerződése június végén lejár a Chelsea-nél – az angol sajtó szerint kérői is vannak -, ezzel kapcsolatban Willian hozzátette, hogy nem jelent számára problémát, ha a meghosszabbított idény miatt tovább kell maradnia, és a rendhagyó szezon végéig a klub rendelkezésére áll.
    
A PL-klubok pénteken ismét megvitatták a félbeszakított idény lehetséges befejezéseinek modelljeit, és bár egyetértettek abban, hogy valamilyen módon fejezzék be a szezont, azt ne kelljen törölni, egyelőre nem tűztek ki időpontot a folytatásra. Miután a brit kormány további három héttel meghosszabbította a kijárás korlátozására vonatkozó intézkedését, a klubok egyelőre még azt sem tudják, mikor kezdhetnek a játékosok edzeni. Az angol bajnokságban csapatonként kilenc-tíz mérkőzést kellene pótolni a teljes idényhez.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC