KL: Szabics és az alapok

Sok a válogatott játékos az ellenfélnél.

Forrás: molfehervarfc.hu

A VIDI BESZÁMOLÓJA A SZERDAI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓRÓL:

,,Örülünk, hogy kezdődik a tétmérkőzések sorozata. Azok a játékosok, akik részt vettek a felkészülésen, megszerezték az alapokat a szezonra, taktikailag és kondicionális szempontból is. A keret hozzáállásával is elégedett vagyok. Az Ararat játékát legjobb tudásunk szerint kielemeztük, természetesen az egész stábunk ezen dolgozott. Az örmény kupagyőztesről van szó, tíz ex-, vagy aktuális válogatott van a keretükben, de elég nagy volt a fluktuáció náluk, sok játékos érkezett és sok távozott. A csapatunkat, ahogy minden más eddigi mérkőzésre, felkészítettük, tényleg alig várjuk, hogy elkezdődjön a mérkőzés!” - mondta a szerdai sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Szabics Imre.

“A megszokott keretek között készültünk az EKL-mérkőzésre, nagyjából egy hete már azok a játékosok is velünk tudtak készülni, akik az előző szezon végét sérülten fejezték be. Viszonylag nagy volt a mozgás a kereten belül, de úgy érzem, sikerült betöltenünk a távozók után keletkező űrt. Fehérváron egy erős csapat fogad minket, alaposan kielemeztük a játékukat, természetesen komolyan vesszük a mérkőzést, megvannak a saját céljaink a párharcban. De az összecsapás nem a szavak mezején, hanem a pályán dől majd el” - összegzett a szerdai sajtótájékoztatón az örmények mestere, Vardan Bichakhchyan.

“Nagyon örülök, hogy az Ararathoz csatlakozhattam a nyáron. Mindent megteszek azért, hogy sikeres legyen a csapat. Két barátságos mérkőzésen már játszottam az új társakkal, bízom benne, hogy megy élesben is az átállás és pozitív eredményt érünk el a jó játékosokkal felálló magyarok ellen” - mondta szintén az újságíróknak az egyszeres örmény válogatott Alik Arakelyan, aki az Ararat egyik legújabb igazolása."

Legfrissebb híreink