nb1.hu

KL: Fiola és a második 45 perc – reakció

Nyilatkozott a csapatkapitány.

A MOL Fehérvár csapatkapitánya Fiola Attila nyilatkozott a Gabala elleni 4-1-es sikert követően a klub hivatalos oldalának

"Rosszul kezdtük a mérkőzést, az ellenfelünk meg is szerezte a vezetést mi pedig kapkodva játszottunk. Nincs mit szépíteni, az első félidő nem nézett ki valami jól. A félidőben megpróbáltuk rendezni a sorainkat, a második játékrészben pedig már okosabban futballoztunk, több helyzetet is kialakítottunk és szereztünk három gólt. A második 45 perc alapján megérdemelten nyertünk ilyen különbséggel is. Tisztában voltunk azzal, hogy megpróbálja majd húzni az időt az azeri együttes és szabálytalanságokkal tördelni a játékot. A második gólunk után nyilván váltania kellett ellenfelünknek, ezt pedig sikerült kihasználnunk. A 4-1-es sikerünk ellenére ugyanolyan komolyan fogunk készülni a visszavágóra, mintha szorosabb végeredmény született volna" – nyilatkozta a mérkőzés után csapatkapitányunk, Fiola Attila. 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Mol Fehérvár–Qabala (azeri) 4–1 (1–1)

Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó, 4750 néző. V: Sjöberg (svéd)
Mol Fehérvár:
Kovács D. – Rus, Szerafimov, Sabanov – Nego, Rúben Pinto (Lednev, 64.), Fiola, Heister – ifj. Dárdai Pál (Bamgboye, 78.), Petrjak (Zivzivadze, 64.) – Kodro (Makarenko, 78.).
Vezetőedző: Michael Boris

Qabala: Agayev – Qirtimov (Ahmadov, 38.), Musayev, Ruan, Isayev – Abu Akal, I. Alimi – A. Mammadov (Hani, 72.) – Muradov (Safarov, 80.), Felipe Santos (Iskandarov, 80.), Raphael Alemao. Vezetőedző: Elmar Bakhshiyev
Gólszerző: Kodro (30., 74.), Rus (66.), Zivzivadze (90.), ill. Raphael Alemao (16.)
Kiállítva: Musayev (86.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC