nb1.hu

KL: az újpesti gólszerzők lecseréléseinek története – reakciók

Állítólag felkészültek az Újpest ellen.

Mint ismert, az Újpest csütörtök este 2-1-re verte a Vaduzt a Konferencia Liga-selejtező második fordulójának odavágóján, így előnyből várja a jövő heti visszavágót.

KL: mintha az UEFA közbeavatkozott volna Újpesten – NB1.hu

 

A lefújás után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

"Az Újpest volt a jobb csapat ma este" – kezdte Mario Flick, a Vaduz trénere. "Elégedetlen vagyok a saját teljesítményünkkel, sokkal jobban is tudtunk volna játszani. Egygólos előnyt szerzett az Újpest azonban, a második meccs így teljesen nyitott lesz."

Az nb1.hu kérdésére Flick elmondta, nem igazán lepte meg a Vaduzt az Újpest. "Jól kiismertük az erősségeiket és a gyengeségeiket is. Jobb lett volna, ha mi jobban építünk a saját erősségeinkre, de jövő csütörtökre készülünk, ott sokkal jobban kell játszanunk."

Michael Oenning, az Újpest trénere elmondta, mindig jó, ha győzelemmel kezdenek egy szezont. "Elégedett vagyok a siker miatt. Elmondtam korábban is, hogy nagyon fókuszáltan kell játszani, ez meg is történt, hisz már úgy kezdtünk. Megfelelő pillanatban jött az első gól, de keveset támadtunk az első félidőben, főleg a második feléből hiányzott az agresszió. A meccs egy részén el is vesztettük a kontrollt, úgy is jöttünk ki a második félidőre, hogy ezen változtatunk. Egyből jött is a második gól, ami megmutatta azért a meccs folyását. Aztán a bekapott gól picit zavar, de nem mondanám, hogy most nagyon fontos szerepet játszik. Győztünk, rúgtunk két gólt a Vaduznak, és nekik is kettőt kell szerezniük, hogy továbbjussanak, míg nekünk egy döntetlen is elég. Összességében jó teljesítmény volt ahhoz képest, hogy az első meccsünk volt a szezonban. Remélem, így folytatjuk és még koncentráltabbak leszünk a visszavágón."

Az nb1.hu kérdésére Oenning elárulta, a második gólt jegyző Tallo jól van, nincs semmi baja, sok párharcot vívott a meccsen és ilyenkor, a szezon elején normális, ha van egy csere. Az első találatot szerző Stieberrel kapcsolatban pedig ugyanez a helyzet, nagyon magabiztosan teljesített és jó munkát végzett. "Ha a végén nem kapjuk a gólt, talán még egyet cseréltem volna, de összességében az eredmény a legfontosabb, erre kell koncentrálnunk."

A furcsa kapott gólról Oenning végül úgy nyilatkozott, ez része a játéknak, megtörténik, semmi gond nincs ezzel. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC