Kissé csalódottan értékelt a Fehérvár ellenfelének trénere

Szerinte nőtt az esélyük a továbbjutásra.

Forrás:

A Vaduz játékosai nem megszeppent nyusziként léptek pályára a Pancho Arénában a MOL Fehérvár ellen. A liechtensteini gárda végül egygólos hátrányt szedett össze, így nem került elérhetetlen távolságba a továbbjutás.

Mario Frick, a Vaduz vezetőedzője az eredmény miatt kissé csalódottan beszélt a sajtótájékoztatón. A tréner úgy véli, az első félidőben a játékosai akarata érvényesült a gyepen. Frick hozzátette, immáron 40 százalék esélyt ad arra, hogy a Vaduz kiüsse a fehérváriakat, és hazai környezetben meg is próbálják kicsikarni a továbbjutást.

„Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de az eredménnyel nem, különösen az első félidőben emelkedtünk a Fehérvár fölé. Van némi hiányérzetem, mert nem lőttünk gólt, de jól játszottunk. Most türelmesnek kell lennünk, hiszen van még egy visszavágó jövő csütörtökön. Azt a kilencven percet is végig kell küzdenünk, mindent ki kell adnunk magunkból.

 

Erősnek tartom a csapatomat hazai pályán, feltétlenül megpróbálunk továbbjutni.

 

A meccs előtt 30 százalék esélyt adtam magunknak, most ez 40 százalékra emelkedett" - fogalmazott Frick.

Tehát egy szívós Vaduzra kell készülniük a fehérváriaknak, ennek ellenére bízunk benne, hogy Nikolics legénységének nem törik bele a bicskája a Vaduzba.

 

Európa-liga: a fehérvári edző ekkora esélyt lát a továbbjutásra - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink