Király Gábort és Gera Zoltánt is a válogatottbeli jövőjéről kérdezték

Toulouse – Mindkét futballistára bőven szükség lenne ám még.

Forrás:

Ebben a cikkünkben gyűjtjük a válogatott tegnapi mérkőzésével kapcsolatos reakciókat, de a nemzeti csapat két ikonikus alakjának a sorsával külön is kell foglalkoznunk. Már csak azért is, mert a franciaországi Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben kiesett magyar válogatott két rangidőse, Király Gábor és Gera Zoltán nem kívánt arról beszélni, hogy mi lesz a jövőjük a nemzeti együttesnél.

 

  "Majd meglátjuk" - válaszolta a jövőjét firtató kérdésre a kapus, aki eddig 107-szer öltötte magára a címeres mezt, ezzel pedig magyar rekorder.

 

Király a nyolcaddöntőben a belgáktól elszenvedett 4-0-s vereség ellenére kiválóan védett, számos bravúrt mutatott be, amivel versenyben tartotta a magyar csapatot, egyúttal immár 40 évesen és 86 naposan minden idők legidősebb játékosa, aki pályára lépett Eb-meccsen.

   

"Szép Eb volt. Erre mindenki emlékezni fog, de az élet megy tovább. Erre építeni kell és lehet is, ezt bebizonyította a csapat. Az egész sorozatot kell nézni, amiből tanulni kell, mind a pozitívumokból, mind a negatívumokból. Meg kell becsülni, amit elértünk, mert ez egy új alap a magyar labdarúgás számára" - értékelt a Haladás kapusa, aki megjegyezte, kedden vagy szerdán már lemegy az alapozásnál tartó klubja edzésére.

 

Király arról is beszélt, hogy számára olyan élmény volt a magyar válogatott Eb-szereplése, mint amikor "hasonló kiscsapatként" a Hertha BSC-vel a Bajnokok Ligájában 16 közé jutott, vagy amikor a Crystal Palace-szal a Premier League-ben játszhatott.

 

A Ferencváros 93-szoros válogatott középpályása jövőbeli szereplésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy Bernd Storck szövetségi kapitánnyal még meg kell beszélnie ezt.

 

"Egyetlen élményt nem tudok kiemelni, mert az egész Eb tele volt vele" - mondta a 37 esztendős Gera, aki a magyar csapat mind a négy találkozóján kezdő volt, illetve a portugálok elleni utolsó csoportmeccsen csodálatos gólt lőtt az első félidőben.

 

Az Európa-bajnokságon 44 év után szerepelt magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot Izland, Portugália és Ausztria előtt, majd vasárnap este a toulouse-i nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján második Belgiumtól.

Legfrissebb híreink