nb1.hu

Ki fogad a Leicester Cityre?

Európa - Idén is meglepetésre készülnek a rókák.

Leicester City – Sevilla 2-0 (1-0), az első mérkőzésen 1-2, továbbjutott a Leicester City 3-2-es összesítéssel

Jó eredményt ért el Spanyolországban a bajnokságban a kiesés elől menekülő angol címvédő, így reménykedhetett a továbbjutásban. Készültek keményen az álmukat tovább élő drukkerek is, ennek köszönhetően pedig majdnem felrobbant a stadion a  27. percben. Mahrez bal oldali beadása után, a csapatkapitány Wes Morgan sodorta a kapuba a labdát, és ezzel továbbjutásra állt a Leicester (1-0).

 

 

Ráaádul a kedvenc játékát, a kontrát játszhatta a fennmaradó alig több mint egy órában. A Sevilla ezt követően természetesen támadólag lépett fel, Kasper Schmeichel pedig hálát adhatott a kapufának a második félidő elején, mikor Escudero lövése a felső lécen csattant, aminek Albrighton 54. percbeli gólja után lett igazán értelme (2-0).

 

 

Ezt követően aztán igazi őrület kezdődött: előbb Vardy provokált ki egy sárgát Nasrinak, akinek ez a második volt, így mehetett zuhanyozni, majd Schmeichel védte Nzonzi büntetőjét. A Leicester teljesen megérdemelten jutott tovább, a fogadóirodók pedig elkezdhetnek félni, mert biztos volt most is olyan, aki a végső győzelmükre fogadott.

Leicester: Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Mahrez (Amartey, 89.), Drinkwater, Ndidi, Albrighton – Okazaki (Slimani, 64.), Vardy

Sevilla: Sergio Rico – Mercado (Mariano Ferreira, 46.), Pareja, Rami – Sarabia (Jovetics, 46.), Iborra, Nzonzi, Escudero – Vitolo, Ben Yedder (Correa, 68.), Nasri

Gólszerző: Morgan (27.), Albrighton (54.)

Piros lap: Nasri (74.)

Juventus – Porto 1-0 (1-0) az első mérkőzésen, 2-0, továbbjutott a Juventus 3-0-ás összesítéssel

Buffon és Casillas párharcaként harangozták be a két korábbi győztes párharcát, és tény, hogy az utóbbi húsz év két legjobb kapusa állt a hálók előtt. Azt már a mérkőzés előtt sejteni lehetett, hogy az olasz örülhet majd a végén, hiszen a 2-0-ás portói győzelem a zebrák biztos továbbjutását vetítette előre. Negyven percig húzták a vendégek, ekkor egy parádés Casillas bravúr után Maxi Pereira kézzel védett, a büntetőt pedig Dybala vágta a hálóba (1-0).

A második félidőben ment előre becsülettel a Porto, a Juventus pedig az eredmény tartására törekedett, hiszen nekik már ez is a legjobb nyolcat érte.

Juventus: Buffon – Dani Alves, Bonucci, Benatia (Barzagli, 60.), Alex Sandro – Marchisio, Khedira – Cuadrado (Pjaca, 46.), Dybala (Rincon, 78.), Mandzukic – Higuain

Porto: Casillas – Maxi Pereira, Marcano, Felipe, Layun – Danilo Pereira, Andre Andre, Oliver Torres (Otavio, 70.) – Brahimi (Diogo Jota, 67.), Andre Silva (Boli, 46.), Soares

Gólszerző: Dybala (42., 11-esből)

Piros lap: Maxi Pereira (41.)

Újrajátszatnák a Barca-PSG-t! – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC