Kádár visszatért, az edzője poénosra vette a figurát

A Chelsea ellen bizonyíthatnak.

Bőven emlékezhetnek még arra a futballszurkolók, hogy milyen remek meccseket játszott a Vidi a Chelsea ellen az El-csoportkörében. A kinti mérkőzésen 1-0-ra nyertek a londoniak, a visszavágón 2-2-es végeredmény született, de elfogulatlanul állíthatjuk, akár mindkét meccsből kijöhettek volna még jobban a fehérváriak. Mert bizony Londonban is minimum egyenrangú ellenfelek voltak.
 
Az Európa-liga nyolcaddöntőjébe már nem jutott magyar csapat, de magyar érdekeltségű igen, méghozzá kettő. A Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev éppen a Chelsea ellen bizonyíthat majd, míg a Szoboszlai Dominikot alkalmazó Salzburgra szintén nemes feladat vár, mert az osztrákok a Napoli ellen csatáznak majd.
 

De térjünk vissza a Dinamóra, mert a hétvégén a Deszna elleni mérkőzésen úgy nyert 2-1-re, hogy a 86. percben lett becserélve Kádár Tamás, akiről Oleksandr Khatskevich vezetőedző a mérkőzés után elmondta, az összecsapás kimenetelétől függetlenül már előre el volt döntve, hogy lehetőséget biztosít a számára, hogy a hosszú kihagyás után minél hamarabb újra felvegye a játék ritmusát.
 
A szakember viszont eléggé viccesre vette a figurát, amikor a londoniak elleni meccsről kérdezték: „Favoritok csak papíron léteznek, ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra. A Chelsea formájáról nem akarok beszélni, egyelőre annyi biztos, hogy kék mezben játszanak majd.”
 
Kádár egyébként tagja a Londonba utazott keretnek.
 
Az Európa-liga nyolcaddöntőjének párosításai:
Chelsea (angol) – Dinamo Kijev (ukrán)
Eintracht Frankurt (német) – Internazionale (olasz)
Dinamo Zagreb (horvát) – Benfica (portugál)
Napoli (olasz) – RB Salzburg (osztrák)
Valencia (spanyol) – FK Krasznodar (orosz)
Sevilla (spanyol) – Slavia Praha (cseh)
Arsenal (angol) – Rennes (francia)
Zenit (orosz) – Villarreal (spanyol)
 
A párharcok első mérkőzéseit március 7-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A döntőre május 29-én Bakuban kerül sor.
 

Legfrissebb híreink