nb1.hu

Így folytatódik tovább a Bajnokok Ligája Kassai Viktor nélkül

Európa – Neymar bízik, Dybala felépülhet, triplázhat a Monaco.

A nyolcaddöntőben történelmi fordítást bemutató FC Barcelona ezúttal is bízik a "csodában" – hogy 0-3-ról is továbbjut a Juventus ellen -, míg a labdarúgó Bajnokok Ligája másik szerdai negyeddöntős mérkőzésén a Borussia Dortmund Monacóban próbálja ledolgozni az első meccsen összeszedett egygólos hátrányát.

 

A katalánok brazil támadója, Neymar biztos abban, hogy ezúttal is sikerül majd a bravúr, s ahogy a 16 között a Paris Saint-Germaint, úgy most az olasz bajnokot is elbúcsúztatják. A párizsiak 4-0-ra nyerték a hazai első találkozót, majd Barcelonában 6-1-es Barca-siker született úgy, hogy Neymar két gólt is szerzett, egyet pedig előkészített. A dél-amerikai szélsőre, aki eltiltása miatt kihagyta a szombati, Real Sociedad elleni bajnoki találkozót, most is nagyon számítanak a gárda szurkolói.

 

A Real-Bayern meccsen beégő Kassai újból rangadót kapott – NB1.hu

Kassai újabb rangadót kapott

"Hinnünk kell abban, hogy meg tudjuk csinálni – mondta a szerdai összecsapásról Neymar. – Egyszer már sikerült, másodszor is sikerülhet. A maximumot kell nyújtanunk."

 

Hozzátette: hisz a csapatában, és annak erejében, s mivel nincs veszítenivalójuk, csak nyerhetnek.

 

Paulo Dybala, aki az első mérkőzésen két gólt is szerzett, ugyan bokasérülést szenvedett a szombati, Pescara elleni bajnoki mérkőzésen, de később kiderült, hogy nincs komoly baja, s ott lehet a visszavágón.

 

A harmadik Juventus-találat szerzője, Georgio Chiellini látta, hogy a katalánok hogyan ejtették ki a PSG-t az előző körben, s óvatos a visszavágó előtt.

 

"Nagyon egységesnek kell lennünk, és nem szabad azt mutatnunk, hogy félünk. A Barcelona-játékosok olyanok, mint a cápák, ha megérzik a vérszagot, megesznek. Távol kell tartanunk őket a kapunktól, amennyire csak lehetséges" – fogalmazott a rutinos védő.

 

Szanaszét alázzák Kassait a Real-Bayern égése után. Reakciók! – NB1.hu

Real-Bayern: reakciók Kassai bíráskodásáról

A másik szerdai visszavágónak drámai előzménye, hogy a Borussia Dortmund csapatbuszát bombatámadás érte múlt kedden, miközben a stadionba tartott, s a mérkőzést végül egy nappal el kellett halasztani. Akkor a sokkból még csak ébredező BVB 3-2-re alulmaradt a francia listavezető Monacóval szemben, így most nagyon nehéz helyzetből várja a folytatást.

 

Thomas Tuchel vezetőedző szerint a történtek után túl korai volt a szerdai meccsrendezés, de szombaton aztán tanítványai már magukhoz tértek, és 3-1-re verték az Eintracht Frankfurtot a Bundesligában.

 

"A játékosaim szerdán és szombaton is megmutatták, hogy van tartásuk. Szerintem, amikor a pályán vannak, kevésbé gondolnak a történtekre. A szurkolóinkkal csodálatos a kapcsolatunk, az ilyen helyzetekben felülmúlhatatlanok" – fogalmazott a vezetőedző.

 

A rendkívül gólerős Monaco az előző körben a Manchester Cityt búcsúztatta úgy, hogy az idegenbeli 5-3-as vereség után otthon 3-1-re nyert, s most is magabiztosan várja a hazai visszavágót. A hercegség csapata 32 forduló alatt 90 gólt szerzett a Ligue 1-ben, s még a triplázásra is van esélye, hiszen a BL mellett a Francia Kupában is áll még.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC