nb1.hu

Ifi BL: csodát vihet végbe az MTK

Az egyik alapember nyilatkozott.

ÍME, AZ MTK INTERJÚJA:

,,U19-es csapatunk alapembere szerint a pontrúgások hatástalanítása kulcs lehet a Sparta Praha elleni visszavágón.

Szerdán 14 órától a Sparta Praha ellen, idegenben lép pályára U19-es csapatunk az UEFA Ifjúsági Ligában. A Kanta József-Horváth Dávid edzőpáros vezette együttes 3-1-es előnyből várja a visszavágót.

– Az odavágón nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, és bebizonyítottuk, hogy jó játékkal bárkit képesek vagyunk legyőzni – idézte fel az első találkozót a csapat alapembere, Kovács Mátyás. – Vigyáznunk kell azonban arra, hogy ne az első meccsből induljunk ki, hazai pályán biztosan még keményebben játszanak majd a prágaiak, így nekünk maximálisan oda kell tennünk magunkat. Tapasztaltuk, hogy ellenfelünknek a pontrúgások a legnagyobb erősségei, ezeket kell hatástalanítanunk és akkor sikeresek leszünk. Jó a hangulat és az összhang a csapaton belül, de már mindenki a holnapi mérkőzésre koncentrál.

Tehetséges támadónk az elmúlt két héten három U19-es Európa-bajnoki selejtezőn is pályára lépett, ahol a korosztályos válogatott két győzelemmel és egy döntetlennel, csoportelsőként jutott be a tavaszi elitkörbe.

– Nagy siker volt az Eb-selejtezőtorna, az egyik fő célom volt idénre, hogy sikerüljön a továbbjutás a válogatottal, és hogy ebből megfelelő mértékben vegyem ki a részem. Úgy érzem, sikerült meghálálnom a bizalmat. Előnyt jelent, hogy sok nemzetközi mérkőzést játszottam az elmúlt időben, hiszen a külföldi ellenfelek gyakran más felfogásúak és keményebbek is. Ez a tapasztalat sokat érhet az ifi BL-ben is.

A szerdai mérkőzésről honlapunkon élő, szöveges közvetítésben számolunk be."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC