nb1.hu

Helyretették a Dortmund szurkolókat szidó kapusát

Dortmund - Beszólt saját drukkereinek, nem volt jó ötlet.

Tovább tart a Borussia Dortmund szenvedése a Bundesligában. Peter Stöger együttese szombad délután csak 2-2-es döntetlent ért el hazai pályán a Freiburg ellen, és miután a csapat az ősz nagy részét is végigszenvedte, a szurkolók is elég egyértelműen jelezték, hogy nem elégedettek a produkcióval.
 
Ez azonban egyáltalán nem nyerte el a Dortmund kapuját védő Roman Bürki tetszését, aki a goal.com beszámolója szerint a meccs utáni nyilatkozatában rendesen beleállt a sárga-feketék fanatikusaiba:
 
– Az emberek a keleti és a nyugati lelátón csak azért jöttek, hogy kifütyüljék a saját csapatukat. Talán jobban tették volna ha inkább otthon maradnak. Ezek semmit nem tudnak a futballról, de úgy tűnik nincsen semmi jobb dolguk.
 
Az erőteljes megszólalás után a svájci kapus az Instagram oldalán próbált kicsit finomítani a mondandóján:
 
– Kedves szurkolók! Szeretném kicsit bővebben megmagyarázni a nyilatkozatomat, amit közvetlenül a meccs után csalódottan és elkeseredetten tettem. Soha nem mondtam, hogy a szurkolók nem fütyülhetnek ha nem elégedettek. Még csak nem is gondoltam erre. Ha nem játszunk jól, akkor megvan arra a joguk, hogy kifejezzék a nemtetszésüket. Inkább arra céloztam, hogy voltak akik már a meccs kezdetén, az első néhány pontatlan passz után elkezdtek fütyülni. Minden játékos érdekében mondom, hogy ilyenkor jól esne ha kicsivel több támogatást kapnánk! Viszont elmondom mégegyszer: ha rosszul játszunk, ahogy a Freiburg ellen is, úgy rajtatok áll, hogy kritizáltok-e minket.
 
Bürki megszólalása nem csak a szurkolóknál, hanem Michael Zorc sportigazgatónál is kiverte a biztosítékot:
 
– Helytelennek találom ezt a nyilatkozatot. Inkább az javaslom a játékosainknak, hogy nézzék vissza a teljes 90 percet. Lehet, hogy nekik is nehezükre esik majd megállni, hogy ne fütyüljenek. A nézőknek joguk van kifejezni az elégedetlenségüket.
 
A Borussia Dortmund jelenleg az 5. helyen áll a Bundesligában, miután a csapat a legutóbbi 3 meccsén csupán döntetlent tudott elérni.
 

Egy gólos előnyt adott le az Újpest – NB1.hu

Törökország – A bolgár ellenfelet nem zavarta meg a korai gól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC