nb1.hu

Garantált a balhé az Ukrajna-Koszovó vb-selejtezőn

Krakkó – A lengyel hatóságok nem készülnek kiemelten az ütközetre.

Komoly szurkolói rendbontások várhatók a vasárnapi Ukrajna-Koszovó labdarúgó világbajnoki selejtezőn Krakkóban a Football Against Racism in Europe, azaz Futball a rasszizmus ellen Európában elnevezésű szervezet szerint.

 

A nemzetközi szervezet szombaton figyelmeztetett, hogy a mérkőzést kiemelt biztonsági kockázatúként kellene kezelniük az illetékes hatóságoknak. Indoklásukban emlékeztettek, hogy a kelet-európai országokban több szélsőjobboldali nézeteket valló szurkolócsoport is kimondottan ellenzi Koszovó részvételét a 2018-as oroszországi világbajnokság kvalifikációs sorozatában, mert véleményük szerint az ország továbbra is Szerbia része.

 

A vasárnapi meccset éppen azért rendezik Krakkóban, mert a pályaválasztó Ukrajna kormánya sem ismeri el Koszovó függetlenségét. A helyszín azonban a FARE megítélése szerint szintén kockázatos, ugyanis idén nőtt a politikai feszültség Lengyelország és Ukrajna között.

 

A lengyel hatóságok korlátozták a nézőszámot, ezért maximum ezer szurkoló tekintheti meg a találkozót, ennek ellenére fennáll a veszélye, hogy ennél többen utaznak Krakkóba, ahol a két helyi klub, a Wisla és a Cracovia már hosszú ideje küzd a futballhuliganizmussal.

 

Piara Powar, a FARE ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a stadionon belül és azon kívül is igen nagy a kockázatuk az összecsapásoknak, a krakkói rendőrség szóvivője, Dariusz Lach viszont elmondta, hogy a maximált nézőszám miatt nem készülnek kiemelt biztonsági intézkedésekkel.

 

A mérkőzés előtt másfél nappal nem lehet pontosan tudni, hányan akarnak majd bejutni a stadionba és közülük kiket engednek be. Az ukrán szövetség szóvivője szerint mind az ezer drukker ukrán lesz, a koszovói szövetség szóvivője viszont azt mondta: noha a Koszovóban élőket minden bizonnyal visszatartja az utazástól a vízumkényszer, bíznak benne, hogy a külföldön élő honfitársaik közül többen is a helyszínen szurkolnak majd a válogatottnak.

 

Az európai szövetség (UEFA) május 3-án, a nemzetközi szövetség (FIFA) tíz nappal később vette fel tagjai közé Koszovót, amelynek válogatottját utólag sorolták be a világbajnoki selejtező mezőnyébe.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC