nb1.hu

FTC-Shamrock Rovers: döntetlennel hangolt az ír rivális

Megtagadta kérelmüket a szövetség.

A Ferencvárosi TC El-selejtezős ellenfele az ír Shamrock Rovers, 0-0-ás döntetlent játszott az ír bajnokság 27. fordulójában a Derry City vendégeként. A Shamrock kérvényezte az ír szövetségtől, mérkőzése későbbre halasztását a nemzetközi szereplés miatt, de ezt elutasították, így ha fáradtan is, de játszaniuk kellett. Utólag nyilván jobban bánják a döntést, hiszen nem sikerült nyerniük.

Az együttes menedzsere, Stephen Bradley meglehetősen csalódottan vette tudomásul, a döntést pedig “furcsának” nevezte.

– A múlt héten kértük még, hogy a mérkőzést szombatra vagy vasárnapra tegyék át, mert nem akartuk, hogy a meccs elmaradjon. A liga válaszolt és nemet mondott, amit nagyon furcsának találok. Azt mondták, hogy ez nem lehetséges – ami egy nagyon gyenge érv a részükről – idézte a csakfoci a csalódott trénert.

A Shamrock pontvesztése ellenére 53 megszerzett pontjával négy ponttal vezeti a bajnokságot a Dundalk ellen. 

A Ferencváros együttese csütörtökön, 18:30-tól fogadja az ír Shamrock Rovers csapatát az UEFA Európa Liga selejtező rájátszásának első mérkőzésén.

A mérkőzés összefoglalója:

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC