nb1.hu

Nagy lehetőség előtt az írek.

Csütörtök este az első felvonásra kerül sor az FTC és a Shamrock Rovers párharcában. A tét ne kicsi ezt az írek is jól tudják. Már önmagában a Konferencia Liga-csoportkör is órisi eredmény, de a hab a tortán a Fradi búcsúztatása lenne számukra. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón 

“Nagy lehetőség előtt állunk, két meccsen dől el a párharc, reméljük, hogy egy holnapi jó eredmény után a visszavágón a miénk lesz a továbbjutás. Az EL-be jutni fantasztikus teljesítmény lenne. Egy nagyon jó csapat ellen kell, hogy mindent megmutassunk. Az elmúlt évek, meccsek tapasztalatai által folyamatosan fejlődtünk, így állunk hozzá a holnapi meccshez is. Minden lehetőségünket szeretnénk kihasználni, meg kell mutassuk a képességeinket, hogy gondot okozhassunk az ellenfélnek.” –  mondta a sajtótájékoztatón a Shamrock Rovers trénere Stephen Bradley, majd beszélt a siker kulcsáról.

“Hatan hiányoznak majd holnap, ezt kezelni kell. Az érdeklődés Emakhu iránt nem okoz gondot, megbeszéltünk mindent az ügynökével. A holnapi meccs az eddigieknél egy szinttel nehezebb lesz. Mi csapatként vagyunk erősek. Dylan Watts nagyon sokat fejlődött, felnőtt, tudja gyorsítani a játékunkat, a jövő csapatkapitánya lehet. Ahhoz, hogy 200 km-t kellett utaznunk Dublinból a repülőig a sztrájkok miatt, ahhoz már hozzászoktunk. Néhány éve leültünk, átbeszéltük a terveket, mindenki beállt mögé és ehhez tartjuk magunkat. Ez a siker kulcsa, teljes az egyetértés minden szinten” – jelentette ki a szakember.

“Nagyon jó, hogy már biztos a csoportkörös szereplésünk, de ez nem változtat a hozzáállásunkon. Itt már minden ellenfél erős, a Ferencváros is az. Reméljük csapatként tudunk majd játszani, ez így volt eddig is, ennek a kapusunk is a része” – nyilatkozta a Shamrock középpályása Dylan Watts.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

18.30: Ferencváros–Shamrock Rovers (ír) (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC