FTC-Molde: nincs gond a norvégok önbizalmával

A csapatkapitány vegyes érzelmekkel tekint vissza az első meccsre.

Forrás: moldefk.no

Vezetőedzője szerint az öt mérkőzés óta tartó nyeretlenség ellenére nincs gondja az önbizalommal a Molde csapatának, amely kedden a Ferencváros vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában.

"Eddig nyertünk három párharcot, ebből kétszer idegenben jutottunk tovább, így nincs okunk az aggodalomra" - fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Erling Moe, aki az MTI érdeklődésére kifejtette, nézők nélkül nem jelent igazi hátrányt az idegenbeli szereplés, mert zárt kapus mérkőzéseken inkább a hazai csapatnak hiányzik a közönség támogatása. "Megfelelően felkészültünk, készen állunk az összecsapásra".

A szakember a múlt szerdai találkozóhoz hasonlóan szoros mérkőzésre számít. Úgy vélte, a 3-3-as eredmény mindkét csapat számára nehézzé teszi a megfelelő taktika kiválasztását, de azt jelentős különbségnek nevezte, hogy gólkényszerben a Molde van a magyar bajnok vendégként szerzett találatai miatt.

A csapatkapitány Magnus Wolff Eikrem azt fejtegette, nagyon vegyes érzésekkel gondol vissza az első felvonásra, mert bár nagyon büszke arra, hogy kétgólos hátrányról fordítani tudtak, ugyanakkor a végén kiengedték a kezükből a győzelmet, a három kapott gól pedig azt mutatja, a védekezésük nem volt rendben.

A visszavágó kedden 21 órakor a holland Björn Kuipers sípjelére kezdődik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. A párharc győztese a BL-ben, a vesztese az Európa-ligában szerepelhet a csoportkörben.

Legfrissebb híreink