Felipe-szappanopera: végleg eldőlt a brazil kapus sorsa

Hivatalos bejelentés.

Forrás: pfla.hu

A brazil harmadosztályú Botafogo PB-ben folytatja pályafutását Felipe, az NB I-es Kisvárda korábbi kapusa.

Felipe a télen kezdeményezte kisvárdai szerződése felbontását, amit azzal indokolt Révész Attilának, a szabolcsi klub sportigazgatójának, hogy térdproblémái miatt már nem képes olyan szinten játszani, mint szeretne, illetve, hogy közelebb akar lenni családjához.

Felipe Magyarországon - a szappanopera állomásai - NB1.hu

Forrás: kisvardafc.hu A Kisvárda együtteséhez 2018-ban csatlakozott a brazil kapus Luiz Felipe, aki parádésan kezdett az akkor az NB I újoncának számító kisvárdai csapatban. Három meccsen két büntetőt is hárított a légiós és együttese legjobbja volt a bajnokságban.

 

„Nekünk azt mondta, nem akar máshol futballozni. Ha esetleg meggondolta magát, és, mondjuk, a nyáron mégis a folytatás mellett dönt, tegye. Ha viszont már most tavasszal is játszani akarna – hangsúlyozom, erre egyelőre nincs lehetősége –, azt becsapásként fognám fel” – nyilatkozta január 21-én Révész Attila.

A brazil Série C-ben szereplő Botafogo hétfőn jelentette be a 2008-ban a Corinthiansszal élvonalbeli bajnoki címet szerző Felipe érkezését.

 

É DO BELO!!! O goleiro @felipeparedao é o novo contratado que irá vestir a camisa do Maior da Paraiba. Felipe tem 35 anos, estava jogando na Hungria pelo Kisvarda e já vestiu a camisa de clubes como Flamengo, Corinthians, Figueirense, Uberlândia, Braga/POR, além de já ter sido eleito o melhor goleiro da Copa do Brasil em 2013 e ter ganhado vários títulos importantes na carreira. O atleta chega a João Pessoa na madrugada dessa terça-feira (18), ainda na terça teremos a Coletiva de Imprensa às 18h30 no Mangabeira Shopping, e, também lá, uma noite de autógrafos com o Goleiro. Seja bem-vindo, Felipe SEJA SÓCIO!!! Entre no site www.dobeloeusou.com.br ou baixe o app DoBeloEuSou. #RespeitaaAutoridade #Belo2020 #JuntosFaremosHistoria

 

Legfrissebb híreink