Európa-liga: önbizalomtól duzzadó Espanyol várja a Fradit - reakció

A szurkolóknak is kedveskednek a vezetők.

Forrás:

Honlapunkon is olvashattak arról, hogy fontos győzelmet aratott az Espanyol a spanyol bajnokságban. A Fradi csütörtöki ellenfele az Eibart győzte le idegenben. Az Espanyolnak ez volt az első diadala ebben a szezonban a hispán bajnokságban.

David Gallego szerint ebből a győzelemből önbizalmat meríthetnek a játékosai a következő mérkőzésekre. Hozzátette, az ilyen típusú sikerekből sokat profitálhat egy alakulat (az Espanyol a hajrában tudott fordítani). Az is érdekesség, hogy a győztes gólt a padról beszálló Granero szerezte a 79. percben. Granero nem sokat teketóriázott, mivel egy perccel a becserelése után köszönt be.

Az Espanyol mestere szerint azoknak a játékosoknak is fontos szerepük van a csapatban, akik adott esetben a kezdő sípszó pillanatában csak a kispadon kapnak lehetőséget. Gallego még azt is kiemelte, hogy látja az együttesén a fejlődés jeleit, vagyis a játékosok is érzékelhetik, hogy nem feleslegesen dolgoznak. 

 

Egyébként a vezetőség is készül az Európa-ligára. A három csoportmeccsre érvényes bérletet adtak ki, amellyel a drukkerek kedvezményes áron tekinthetik meg a Fradi, a Ludogorec és a CSZKA elleni meccseket.

A Ferencváros majd csütörtökön 21 órakor lép pályára az Espanyol stadionjában.

Legfrissebb híreink